Ebből a Suzukiból nem kapunk!

Frissült a Suzuki Baleno, de Európán kívül marad

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy ideig nálunk is a piac szereplője volt a Suzuki Baleno, de most már India, Afrika, Dél-Amerika és a Közel-Kelet a fő piaca. Most ők örülhetnek a friss változatnak.

Megszokott módon nyúltak a Balenóhoz a frissítés során. Kicsit agresszívebbre faragták a „tekintetét”, ehhez új fényszórókat és hűtőrácsot kapott, na meg persze a lökhárítón is módosítottak. Ettől jóval komolyabb autónak tűnik, mint szelíd elődje. Hátul is új lámpákat és lökhárítót kapott, ám fontosak az utastéri újdonságok is. Bent 9 colos érintőképernyővel újítottak, amin a SmartPlay Pro+ infotainment rendszer fut, illetve megjelenik rajta a 360 fokos kamerarendszer képe. Emellett a HUD is látható a felszereltségben, igaz nem szélvédőre vetítve, és Arcamys hangrendszerrel is kérhetik a vásárlók az autót. Továbbá új a kormánykerék, valamint az ülések, hátul is megjelentek az USB-portok, valamint a klímaberendezést is továbbfejlesztették.
Hirdetés
Orrába csak az 1,2 literes, szívó benzinmotort építik, amely 90 lóerőt és 113 Nm forgatónyomatékot tud. Erejét ötfokozatú manuális, vagy fokozat nélküli automata sebességváltó továbbítja az első kerekek felé. Arról nincs információ, hogy esetleg Európában újra forgalomba kerülhet-e, ám Indiában továbbra is népszerű, már több mint egymillió darabot adtak el belőle. Hamarosan ráadásul a Toyota emblémás, Glanza néven forgalmazott változata is megkapja a friss arculatot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?