Egyre kevesebben vesznek autót hazánkban

Továbbra is lejtőn az autópiac, már a használtaké is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az újautó-eladások egész évben tapasztalható apadásához immár a használtak iránti keresletcsökkenés is hozzájárul. Mutatjuk a trendet és a legnépszerűbb modelleket.

Bár a nyáron még óriási kereslet látszódott az autók piacán, s mind az új, mind a korrekt használt példányok között a vevők sorban állásával szembesülhettünk, ennek változása már szeptemberben feltűnt, ezt első ízben a Használtautó.hu statisztikájából olvashattuk ki (lásd bővebben itt), majd a hivatalos tulajdonosváltási információk is igazolták (erről itt írtunk bővebben).
Hirdetés
Most nem egy hatalmas meglepetés, hogy az új autók forgalomba helyezése októberben is elmaradt a tavalyi eredménytől, hiszen augusztus kivételével minden hónapban így volt ez. Ahogyan tavaly is, idén októberben is a második legrosszabb eredményt mutatta a hazai újautó-piac, ám az idén októberi forgalomba helyezések száma a tavalyiaknál is szerényebb 9,6 százalékkal, az éves eredmény pedig 9,3 százalékos mínuszt mutat. A használt autók importja kapcsán az év első 5 hónapja még növekedést mutatott, május óta azonban ötödik hónapja csökken a behozott autók száma is - szoros összefüggésben a forint árfolyamával. Ahogyan egyre drágább lett a külföldi autó és annak behozatala, úgy apadt el ez az "utánpótlás", ami még akkor is fiatalítást és állapotjavítást jelenthet a hazai autópark számára, ha zömében 10 éves kor feletti autók érkeznek. A behozott autók minősége kapcsán ugyanakkor kevéssé kedvező tendencia, hogy az árak emelkedésével a kereskedők és a vásárlók is egyre inkább a külföldi kínálat alsóbb szegmenseiből kénytelenek válogatni. Szeptemberben már 22, októberben 20 százalékkal kevesebb használt autó érkezett hazánkba, mint tavaly, így az év elején még hasonló arányú növekedés ellenére immár az éves import eredmény is negatívba fordult. Egyelőre 1 százalékos éves visszaesést láthatunk a használt autók regisztrációjában, ez azonban az év végére alighanem emelkedni fog.
Hirdetés
A személyautókén túl jelentős visszaesést mutat a kishaszonjárművek és az autóbuszok (tavaly nagyobb beszerzésekkel növekedett) piaca is. A haszonjármű-eladások visszaesése ugyanúgy kedvezőtlen gazdasági jel, ahogyan az rossz fényt vet a hazai tendenciára, hogy az EU autópiaca nem csak augusztusban, szeptemberben is növekedést mutatott, de Németországban például az október is, míg hazánkban csak a lejtő látható.
Hirdetés
Forgalomba helyezett járművek Magyarországon 2022. január-október (Forrás: DATAHOUSE)
2022 2021 Különbség (%)
Személygépkocsi 94 028 103 691 -9,3%
Kishaszonjármű 15 212 19 097 -20,3%
Busz 455 865 -47,4%
Nagyhaszonjármű 4737 4287 10,5%
Motorkerékpár 4737 4287 10,5%
Összesen 119 130 131 606 -9,5%
A személyautóknál az idei évben továbbra is a világszintű eladásokat vezető Toyota az első hazánkban is, a modellek között ugyanakkor az esztergomi gyártású Suzukik a dominánsak, az idei évben az Év Magyar Autója közönségdíját elnyert új S-Cross az eladásoknál is az élre került, a Toyota pedig az egyetlen gyártó, amely 3 modelljével, a tavalyi Év Autója díjas Yaris kisautóval és a világ legnépszerűbb szabadidő-autójának számít RAV4-gyel is szerepel a hazai top10-ben. A használt autók behozatalában márkaszinten is első a Volkswagen, míg a dobogót szoros versenyben a Volkswagen Golf, Opel Astra, Ford Focus trió adja.
A legnépszerűbb új személyautók - Top 10 márka és modell - 2022. január-október (Forrás: DATAHOUSE Kft.)
Helyezés Márka Darabszám Helyezés Modell Darabszám
1. Toyota 11 044 1. Suzuki S-Cross 5531
2. Suzuki 9987 2. Suzuki Vitara 3539
3. Volkswagen 8889 3. Kia Ceed 3480
4. Ford 7423 4. Dacia Duster 2995
5. Kia 7063 5. Toyota Corolla 2888
6. Skoda 6018 6. Volkswagen T-Roc 2407
7. Dacia 5638 7. Fiat 500 1877
8. Mercedes-Benz 4859 8. Toyota RAV4 1771
9. BMW 3980 9. Toyota Yaris 1764
10. Opel 3850 10. Ford Tourneo Custom 1711
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?