Egyre többet tudunk a kombi Astráról

Jövőre már 1,3-as motorral is árulják

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lejárt a Caravan korszaka, az Opel stílusosan hangzó Sports Tourer néven vezeti be a jövő generációs kombijait. Az Insignia ST után az Astra J következik.


Néhány héten belül elkezdődik az immáron nem Caravan jelzésű kombi Opel Astra, a Sports Tourer (ST) európai forgalmazása. Egyértelmű, Rüsselsheimben az Insigniával kitaposott úton haladtak a fejlesztéssel, de ez egyben azt is jelenti, hogy jó irányba tart az Opel. A karosszérián kívül sok különbség nem lesz a ferdehátú és a kombi modellek között, de azért van miről említést tenni. Az ST fedélzetén megtalálható lesz a FlexFold rendszer, amelynek segítségével egyetlen, kényelmes gombnyomásra lehajthatók az üléstámlák, teljesen sík rakodófelületet, valamint 1550 literes csomagteret képezve – kár, hogy a J-generációs új Astra ára nem az átlagos magyar családok pénztárcájához igazodik.

Úgy tűnik, a kilenctagú motorpaletta is teljes, de idén csak nyolcféle - 5 benzines, és 3 dízel - párosítható az ST karosszériával. A kilencedik erőforrás, a 95 lóerős 1.3 CDTI dízel 2011-ben érkezik, imponáló190 newtonméteres forgatónyomatékkal, 14,9 másodperces százas gyorsulással, 172 km/órás végsebességgel, 4,1 literes átlagfogyasztással, miközben a motor szén-dioxid kibocsátása 109 g/km. Az 1.7 CDTI 110 és 125, míg a 2.0 CDTI 160 lóerővel kelleti magát. Az ECOTEC benzineseknél egyelőre az 1.6 Turbo foglalja el a trónt 180 lóerővel, a feltöltés nélküli, 115 lovas 1,6-os pedig számunkra sem ismeretlen. Az 1.4 Turbo gyengébbik variánsát (120 LE) mi egy Merivában tettük próbára, míg ugyanez a motor létezik 140, turbó nélkül pedig kereken 100 lóerővel. Akárcsak az ötajtós Astra, úgy a kombi Sports Tourer opciós listáján is feltűnnek olyan opciós tételek, mint az ergonomikus ülések, a 315 wattos Infiniti hifi, vagy éppen a gyári navigáció.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?