Egyszerűbb lesz az autót tölteni, mint tankolni
Vezeték nélküli töltést hoz a BMW, már jövőre
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A konnektoros autókkal szembeni félelmek ledöntését vezeték nélküli töltővel folytatja a BMW, elsőként az 530e kapja meg, már jövőre.
Elég a garázsban a töltő fölé állni, nem kell vacakolni a csatlakoztatással. A villanyautó kényelmesebb lesz, mint a hagyományos üzemű. Elsőként a plug-in híbrid 530e-hez kínálja ezt az extrát a BMW
Idén érkezett, tesztünkön is jól teljesített a BMW 530e, most viszont amiatt kerülhet reflektorfénybe, mert nem csak a BMW palettáján, az összes autó közül is az 530e hozza elsőként szériagyártásban a vezeték nélküli töltést. Mármint nem az okostelefonunk vezeték nélküli töltését, hiszen azt már ma is számos autóban élvezhetjük, hanem az autó hibrid akkumulátorának vezeték nélküli töltését.
A felülnézeti kamerás parkolássegéd a töltőhöz állásban is segít. A padlóra helyezett elsődleges tekercs az autóba épített másodlagoson keresztül tölti az akkumulátort
Ehhez gyári előkészítést és töltőt kell vásárolnunk. Ezek ára azonban még nem ismert, a működés elv azonban igen. A garázsunk padlójára helyezett töltő fölé állva az autó észleli annak elektromágneses terét, ilyenkor a kijelző rögtön mutatja is, hogy mennyire kell pont fölé álljunk. Ha pedig autónk a megfelelő pozícióban van, a gyújtás lekapcsolása után automatikusan indul is a töltés, ami a teljesen lemerült 9,4 kWh-ás akkumulátort 3,5 óra alatt tölti fel. A vezeték nélküli töltés 3,2 kW-os, ami alig szerényebb, mint az 530e maximális, 3,7 kW-os tölthetősége. A töltés folyamatát természetesen applikáción követhetjük. Az először az 530e-hez kínált vezeték nélküli töltő bizonyára a többi konnektoros BMW-hez, így az i modellcsaládhoz is meg fog jelenni, hiszen már jelenlegi teljesítményével is feltölt egy 94 Ah-ás i3-ast is 8,5 óra, azaz egy éjszaka alatt.
a vasalom26 eve mar tudta ezt , hol itt a szenz,?
Mennyivel drágul meg így az autó töltése? Gondolok itt a hatásfokra. Vezetéknélküli töltésnél minden kWh áramból csak kisebb része jut az autóba – így tulajdonképpen az autó „tankolására” fordított pénz több lesz. Persze ha 99% a hatásfok akkor kitérdekel
Ha jól tudom ez az egyik Mercivel közös fejlesztés, ott is lesz hamarosan.
” i3-ast is 8,5 óra”
csúcs ez a „sebesség” 😀 😀 😀 😀