Elektromos (is) lesz az Astra L

Az új Opel Astra is villamos villámos lesz, elektromosként is érkezik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Most először tett közzé fotókat az érkező, teljesen német tervezésű Astráról az Opel. A márka kompakt modellje első ízben teljesen elektromos verzióval is jön, és persze ütős dizájnnal.

Az idén 30 éves Astra valójában még régebbi gyökerekkel rendelkezik, hiszen a generációkat jelző betűjeleit elődjétől, a Kadettől számolják, így idén már az Astra L érkezik. Erről most először tett közzé fotókat az Opel. Az Astra is folytatja a Mokkával megismert új dizájnvilágot, hasonló - természetesen LED-es - fényszórókat és persze Vizort is kap az orrára. Ami pedig még fontosabb: ez lesz az első kompakt Opel elektromos hajtással. „Az új Astra izgalmas új fejezetet nyit kompakt modelljeink 30 éves történetében" - mondja az Opel vezérigazgatója, Michael Lohscheller. "Bízunk benne, hogy az Opel Astra következő generációja elődeihez hasonlóan nagyon sikeres lesz és sok új ügyfelet szerez majd a márkának."
Hirdetés
Ahogyan a külső is a Mokkáról ismert vonalakat hozza, úgy a beltérben is ott a kétkijelzős Pure Panel digitális vezetői környezet, de az Opel hagyományaihoz hűen a klímarendszer számára megmaradnak a fizikai gombok. Minőségben előrelépést ígér a teljesen német tervezésű, "Made in Germany" Astra, az Opelre jellemző kiemelkedően ergonomikus ülésekkel. A dizájnon túl állítólag a fejlesztés is német, igaz alighanem a konszern építőkészletét alapul véve. A gyártás szintén németországi lesz, az Opel központi telephelyén, Rüsselsheimben, ötajtósként és kombiként, már az idei év végétől készül majd az új Astra, az Opel teljes kínálatának elektrifikálása jegyében elektromosként is. Műszaki adatai egyelőre nem ismertek, ezeket alighanem szépen apránként csepegteti majd a márka az év során.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.06.08. at 12:01
    Permalink

    Ha a PSA-féle egyentechnikára épül, hogy lesz teljes egészében német fejlesztésű? 😀 Fenemód ravaszak ezek a gallok, a marketing-gépezet már teljes gőzzel zakatol és a hazugság az üzemanyaga…

  • 2021.06.08. at 14:55
    Permalink

    Nem PSA, hanem már Stellantis egyentechnika, és nagyjából kikerülhetetlen hogy ilyen közösködések legyenek.
    Azzal együtt lehet német tervezés, és német gyártás, hogy egyentechnikát kap

  • 2021.06.09. at 21:53
    Permalink

    Azért ezek a csigazabáló gallok mentették meg a pusztulástól és a hamburgerzabáló tespedt majom amerikaiaktól ezt a káposztaevő német márkát. Szín tiszta globalizáció. Tetszik nem tetszik.

Vélemény, hozzászólás?