Elektromos Mercedes B-osztály New Yorkban

Mercedes B-osztály Electric Drive

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

New Yorkot ostromolja a kecskeméti Mercedes elektromos változata, a 200 km hatótávú EV piaci bevezetését 2014 elejére ígérik a stuttgartiak.


New Yorkban bemutatta, jövő év elején pedig piacra is dobja a Mercedes a tavalyi Párizsi Autószalonon tanulmányként már kiállított B-osztály Electric Drive-ot, azaz a kecskeméti kompakt villanyhajtású változatát. A lítium-ion akkumulátorait a padlólemezbe rejtve hordó autó villanymotorjának teljesítménye 136 lóerő, nyomatéka 310 Nm, ami 10 másodperc alatti 0-100 km/órás gyorsulást és 160 km/órás végsebességet ad.
Hirdetés

Türelmes vezetéssel állítólag akár 200 km is megtehető az elektromos B-osztállyal, melynek akkumulátorait sima otthoni aljzatról lehet feltölteni: alig 2 óra alatt nagyjából 100 km-re elegendő áram vezethető bele. Audio 20 fantázianevű hangrendszere 14,7 colos színes képernyőről vezérelhető, rádiót, MP3- és CD-lejátszást, valamint USB-s bővíthetőséget tömörít. A navigációs rendszer a Becker gyártmánya, az internetkapcsolatot a hangvezérléssel is irányítható Comand Online adja. A menetbiztonságról radaros baleset-elkerülő berendezés, aktív parkolássegéd, sávtartó automatika és holttér-figyelő rendszer gondoskodnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?