Életmentéshez is kell a téli gumi

Téli gumit kapott a Magyar Gyermekmentő Alapítvány

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezen a télen is Vredestein téli abroncson mentenek életet a Magyar Gyermekmentő Alapítvány autói. Így szó szerint életet ment a téli gumi.

A biztonságos életmentéshez téli útviszonyok között nélkülözhetetlen a jó minőségű téli abroncs, amit idén is a Vredestein adományozott az alapítványnak. 2012 óta ugyanis folyamatosan biztosít Vredestein abroncsot a márka forgalmazója a Magyar Gyermekmentő Alapítvány 4 személyautójához, hogy azokkal minden körülmények között biztonságosan és hatékonyan menthessenek életet.
Hirdetés
Autópályán akár 220-as tempóval és hegyvidéki utak szerpentinjein egyaránt azon dolgoznak az alapítvány munkatársai, hogy lehetőleg még a mentő megérkezése előtt jusson a kis betegekhez az orvosi segítség. Mindezt jelentősen terhelt személyautókkal teszik, hiszen egy gyerekmentő orvosi járműben a hordágy kivételével szinte mindazon eszközök megtalálhatók az életmentéshez, mint egy mentőautóban. A körülmények ismeretében érthető, hogy egyetlen szezon alatt elkoptatnak egy-egy garnitúra abroncsot az alapítvány mentőorvosi autói, így azok már nem alkalmasak a biztonságos közlekedésre a következő évben. Ezért biztosít minden évben új gumikat - így idén is - a Vredestein a Magyar Gyermekmentő Alapítványnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?