Elmarad a Genfi Autószalon!

A koronavírus a Genfi Autószalont sem kímélte

Túl kockázatosnak ítélték az autóipar szereplőinek egyik leghíresebb összejövetelét, nem rendezik meg a Genfi Autószalont március elején.

Lóhalálában hoztak egy döntést Svájcban, amely szerint minden olyan rendezvényt betiltanak, amelyre ezer főnél több látogatót vártak. A döntés hátterében a koronavírus terjedésétől való félelem áll, hiszen néhány napja már Svájcban is fertőzött. A tiltás pénteken azonnal életbe lépett és legalább március 15-ig érvényben is marad, ezért a Genfi Autószalont sem rendezik meg.
Hirdetés
Idén a 90. alkalommal rendezték volna meg az autókiállítást, amelyre először 1905-ben várták a látogatókat. A történelem során egyedül a második világháború alatt nem rendezték meg 1940 és 1946 között a nagyszabású kiállítást. Tavaly 600 ezer látogatója volt a Genfi Autószalonnak, idén pedig március 2-án kezdődött volna a sajtónapokkal, majd március 5. és 15. között látogathatták volna meg az autók, illetve az autóipar iránt érdeklődők. Hagyományosan az Év Autója díj nyertesét is ekkor szokták bejelenteni, kérdéses, hogyan történik ez idén. A már megvásárolt jegyek árát egyébként visszatérítik, ám a veszteségek így is óriásiak lesznek, hiszen az autógyártók rengeteg pénzt ölnek egy-egy ilyen rendezvénybe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?