csütörtök, február 26, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapElső képeken a Moszkvában debütáló Chevrolet Niva

Első képeken a Moszkvában debütáló Chevrolet Niva

A GM 1998-tól gyártja a még a Lada Nivára épülő Chevrolet Nivát, ám az idei Moszkvai Autószalonon végre teljesen új modellt hozhat ki.


Tudja a Chevrolet, hogy mi kell az oroszoknak, 1998 óta helyben és alapvetően a klasszikus, gyártásba 1977-ben került Lada Niva alapjaira épülve gyártja Niva nevű szabadidő-autóját. A második generációs Chevrolet Niva – koncepciója – e hónapban, a Moszkvai Autószalonon mutatkozik majd be. Gyártásba azonban majd jóval később, csak 2016-ban kerül majd a kész modell.[BANNER type="1"]



A GM-Autovaz elnöke, Jeffrey Glover szerint a jenlegi modellnél jóval modernebb lesz a megjelenésével a Chevrolet kínálatába is jobban illeszkedő, ugyanakkor továbbra is „igazi Niva maradó SUV. Összkerékhajtás biztosan lesz hozzá, ugyanakkor nem kizárt, hogy első ízben csupán fronthajtású kivitel is készül majd belőle. Most csupán annyit láthatunk, hogy a vakító fényszórók mögött egy nagyított Trax sejlik fel, az augusztus 25-én nyíló Moszkvai Autószalonon már egészben láthatjuk majd, hogy milyen lehet az orosz piacra két év múlva érkező második generációs Chevrolet Niva. Hogy milyen volt az első? Az alábbi videó hosszasan mutatja.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

2 HOZZÁSZÓLÁS

- Hirdetés -

Friss hírek