Embernek is nehéz felmászni erre a hegyre, nemhogy egy 911-esnek

Valami készül a Porsche műhelyében, és ha ez a két 911-es az előfutára, akkor durva lesz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy új piaci réteg kezd kibontakozni, ahova a Porsche fontolgatja a betörést - a márkához illő és a vevők által is elvárt elhivatottsággal.

A gazdagoknak mindig szükségük van olyanra, amire elkölthetik a pénzüket, otthon végül is minek álljon. Bónusz, ha olyanra költhetik, amire mások nem igazán, és ami olyan élményt nyújt, ami csak keveseknek adatik meg. Vegyük még figyelembe a Porsche egyik legfontosabb vevőkörzetét (az arab sivatagok környékét) és az utóbbi években divatossá váló, valóban terepes kinézetű terepjárókat, és nem meglepő, hogy Zuffenhausenben az agytrösztök kitalálták, hogy off-roaderré kellene alakítani a 911-est. Ralisikerei elvégre korábban már voltak a modellnek, úgyhogy van hagyomány, amire lehet hivatkozni, az összkerékhajtás régóta elérhető opció a sportautónál, ráadásul a piacon még nem nagyon érhető el hasonló koncepciójú autó. A Volkswagen háza táján biztosan gyorsan terjed a pletyka, mert a Lamborghini is hasonlóval próbálkozik a hamarosan érkező Huracán Sterratóval, de nem állítjuk, hogy tudjuk, melyik márka az ötletgazda a kettőből.
Hirdetés
Azt sajnos nem tudjuk, hogy a terepesített 911-es megvalósul-e, talán még a Porsche sem, de tanulnak ezzel a két egyedi átalakítással, és valószínűleg a piaci igényeket is szondáztatják. Akárhogy is, az biztos, hogy elég komolyan veszik az ötletet, elvégre megúszósan is letudhatták volna a dolgot egy kicsit megemelt, terepgumival és néhány karosszéria-toldattal felszerelt 911-essel. Ehelyett majdnem a felismerhetetlenségig átdolgoztak két kupét, és élesben bevetették a világ legmagasabb vulkánján, az Ojos del Saladón Chilében. Komplett hegymászó expedíció, Romain Dumas hosszútávversenyző és kalandor, valamint csapata vette nagy hasznát a Weissachban felkészített két 911-esnek. Egészen 6007 méter magasságig jutottak el a kietlen, meredek és jeges lejtőkön, ahol még a növények is alig élnek meg. A napsütéses képek ellenére mínusz 30 fokkal és a levegőben a szokásoshoz képest feleannyi oxigénmennyiséggel kellett megküzdeni nemcsak az autóknak, de a hegymászóknak is. 6000 méter fölött már nem találtak autóval járható utat, jégfalak vetettek véget az expedíciónak, de Dumas-ék szerint aznap így is ők voltak a világon legmagasabban szárazföldi járművel, fölöttük már csak repülők és műholdak voltak. Az off-roader 911-esek a Carrera 4S technikáját használták, a turbós boxermotor 443 lóerővel és hétsebességes kézi váltóval szolgálta a felfedezőket. Weissachban persze alaposan kiszélesítették a karosszériát, komoly terepgumikat raktak alá, illetve a kerekek tengelyeit eltolták felfelé egy-egy áttétellel - a portálhidas megoldással a hasmagasság 35 cm lett. Az alvázat komoly, de könnyű védőpanelekkel burkolták, amik nem csak a kavicsfelverődésektől védenek, de azt is kibírják, ha fennakad az autó egy sziklán és meg kell tartaniuk a teljes karosszériát. Van még kézileg állítható differenciálmű, új kormánymű, illetve a hűtőrendszert a karosszérián belül magasabbra építették, nehogy megsérüljön. Hogy mindezek bekerülnek-e egy off-roader 911-esbe, ha egyszer sorozatgyártásba kerül, nem tudjuk, de jó jel, hogy a fejlesztést ennyire komolyan veszi a Porsche, a két tanulmány fontos tapasztalatokat nyújthat később a megvásárolható terep-911-esnél.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?