Ennél különlegesebb Minit egy ideig biztos nem látsz

Elárverezik Paul McCartney Mini Cooper S-ét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Árverésre kerül az egykori Beatles-tag, Paul McCartney teljesen egyedi Mini Cooper DeVille-je, a gyönyörűen restaurált különlegesség a gyűjtők álma lehet.


Az utóbbi időben sokszor írtunk Minikről, még is a mostani egészen más lesz, hiszen ez nem egy új kabrió vagy éppen egy frissített modell, épp ellenkezőleg, ugyanis a szóban forgó, átszabott 1275 S jelű Mini Cooper DeVille 1965-ös évjáratú, mindezt Paul McCartney tulajdonából.
A KA2S4732224 alvázszámú darab még ezen kívül sem egy átlagos Mini Cooper S. Az autót a Harold Radford & Co. szabta át Paul McCartney-nak, tehát rengeteg egyedi elem került rá. Ilyenek az Aston Martin hátsó lámpák, a Webasto napfénytető, az elektromos ablakemelők, a háromküllős fakormány, a famintázatú belső, Smiths műszerek, valamint az egyedi felnik és a bőrbe varrt ülések. Ezen kívül 2001-ben teljes restauráláson esett át az autó, még a motorját is újjáépítették.

Mivel alapból egy 1275 S-ről van szó, a DeVille is egy négysebességes kézi sebességváltóval rendelkezik, 1275 köbcentis motorja 75 lóerővel és 107 Nm nyomatékkal operál. A csupán 670 kilogrammos Cooper S a legkönnyebb Mini modellek közé tartozik, a kevésnek tűnő teljesítménnyel ez a párosítás még is mosolyt varázsolhat vezetője arcára.
Hirdetés


Az Beatles-autók története egyébként Brian Epstein-nal, a zenekar menedzserével kezdődik. 1965-ben rendelte mind a négy járművet, amiből sajnos csak három maradt fent; George Harrison modellje a feleségénél, Oliviánál maradt, Ringo Starré már magánkézben van, Paul McCartney DeVille-je pedig kikiáltási ár nélkül kerül aukcióra a Worldwide Auctioneers által. A negyediket, azaz John Lennon-ét sajnos sehol nem találták meg.

A Mini értékét egyértelműen múltja fogja a magasba repíteni, de nem mehetünk el amelett sem, hogy ez ettől eltekintve is egy nagyon vagány kis autó, számos valóban egyedi megoldással, amelyek különleges ékszerdobozzá teszik a gyűjtők számára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?