Mennyibe kerül a legkelendőbb autók kötelező biztosítása?

Rekord magasak a kötelező biztosítások árai!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Soha nem látott szintre emelkedett a kötelező biztosítások átlagdíja: a Netrisk Kgfb-index szerint ugyanis március elején ez 52 322 forint volt, ami 8,8 százalékos emelkedésnek felel meg éves szinten, 2021-hez képest pedig 27 aszázalékos a növekedés.

Az autóbiztosítások, ezen belül a kötelező felelősség- és cascobiztosítások díját nagyban meghatározza az új és a használt autók, valamint az alkatrészek árának alakulása. A pandémia eredményeként pedig komoly problémák léptek fel az ellátási láncokban, így az autógyártók nem tudták kiszolgálni a keresletet. Ez felfelé hajtotta az árakat. Az alapanyagok, az energia, az alkatrészek árának emelkedése szintén megjelenik a biztosítási díjakban. Emellett az euró forinthoz mért árfolyama is befolyásolja az autóárakat” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója.
Hirdetés
A szakember utalt arra is, hogy a hivatalos adatok szerint 2019 februárja óta évente 3,7-23,9 százalékkal nőtt az új autók ára Magyarországon. Az idei év első két hónapjában a Netrisknél 82 ezer, míg 2019 azonos időszakában 66 ezer új kötelező felelősségbiztosítást kötöttek. Az átlagdíjak ugyanezen időszakban 52 ezer forintot tettek ki, ez 27 százalékkal haladja meg a négy évvel korábbi szintet. A cascobiztosítások díja szintén emelkedett 2019-hez képest, az idei átlagdíj 136 ezer forint, ami 42 százalékos emelkedésnek felel meg.
Hirdetés
Mennyi a slágermárkák kötelezője?
Hirdetés
A Netrisk adataiból kiderül az is, hogy a magyarországi személyautó-állomány és az újautó- eladások alapján legnépszerűbb autómárkák közül a Suzukiknál, Toyotáknál, Daciáknál, Opeleknél, Fordoknál 9-392 ezer forint között szóródtak az idei kötelező biztosítási díjak a magánszemélyek esetében, az átlag pedig 38 400 - 48 800 forint volt márkától függően. Besnyő Márton hozzátette: „Az átlagos díjak emelkedése miatt fontos, hogy az autósok a szerződéskötés előtt megnézzék a kínálatot, mert a biztosítók eltérő árazási politikája miatt ugyanarra az autóra jelentős eltérések lehetnek a kötelezős és cascós ajánlatok között.
Forrás: Netrisk
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.04.02. at 21:06
    Permalink

    37 éve vezetek balesetmentesen, de eddig elenyésző időt töltöttem a B10 kategóriában, annak a nagyszerű szabálynak köszönhetően, hogy az USA-ban vezetéssel eltöltött idő nem számít bele a folyamatos vezetésbe. Mivel 2x töltöttem 2 évet az USA-ban, mindkétszer visszaestem A0-ba, és kezdhettem újra a felmászást. Senki nem tudta megmagyarázni, hogy ez hol van leírva, vagy mi az alapja. Az EU-ban vezetés, az rendben van. Pedig az USA-ban már akkor autóval jártak, amikor itt még szekérrel nyomultak. Ekkora baromságot! Sok ezer forintot buktam az évek során emiatt.

    • 2023.04.03. at 12:06
      Permalink

      Fordítva ülsz a lovon. Az alap az hogy szivatnak, de az EU esetében ezt nem tehetik meg a csatlakozás óta. 2004 előtt alapból lexarták ha kint vezettél.

      Az önmagában is vicc hogy miért kerülnél nullába csak azért mert nem vezetsz, hiszen nem okoztál balesetet.

      Én az első külföldi autómmal úgy kerültem a legjobb besorolásba hogy édesapám adott egy igazolást hogy rendszeresen vezettem a családi autót. Amikor az asszonynak vettünk autót kint, az én besorolásomat kapta meg.

      Aztán amikor országot váltottuk, természetes volt hogy a legjobb besorolásban folytattuk, és ez azóta sem változott.

      • 2023.04.03. at 19:26
        Permalink

        A szép az volt a dologban, hogy az USA-ban viszont mind a kétszer elfogadták az itthoni biztosítótól vitt igazolásaimat, és így jobb díjakat kaphattam. Pedig azt sem tudják, hol van Magyarország a térképen, vihettem volna akármilyen bohóc papírt.

        • 2023.04.17. at 23:25
          Permalink

          Az teljesen lényegtelen, hogy az ember melyik országban vezet, vagy nem vezet. Az sem baj, ha egyáltalán nem vezet. Ez amúgy is ellenőrizhetetlen. Csak az a lényeg, hogy van-e a neveden autó vagy nincs. Ha eladod az autódat és nem veszel másikat 6 hónapon belül (vagy nem leszel másik autó üzembentartója), akkor veszíted el a bonus kategóriádat. Ha két autód van, akkor a másodikkal mindenképpen A0-ból indulsz, akármennyit vezettél is a másikkal.
          Lehet az volt a gond, hogy amíg külföldön éltél itthon nem volt gépkocsi a tulajdonodban (nem voltál üzembentartó), így 6 hónap után ugrott a bonus kategória.

Vélemény, hozzászólás?