Ennyit a SUV-okról, ide már igazi terepjáró kell!

Nem akartam cikket írni a március tizenötödikei hosszú hétvégéből, csak a pihenés volt a cél. Dolgozunk eleget itt az Autónavigátornál is, írunk éjjel-nappal, a hírek, a tesztek, a körképek és a használtautós anyagok gépelése mellett folyamatosan rohangálunk fotózni, sajtórendezvényekre, ésatöbbi. Persze, ide illeszd be a saját munkád, nagyjából ugyanez lesz a vége: ha egyszer 4 napon át mindenki békén hagy, hogy azt csinálj, amit csak akarsz, te is biztos kapva kapsz a lehetőségen. Én sem voltam rest, rokonlátogatást terveztem a párommal az ország másik végén, a Zalai Dombságban, tekintve hogy a koronavírus-járvány kitörése óta nem láttam a család ezen felét. Amikor a naptárban ide került a a Land Rover Defender tesztautó, akkor még nem tudtam, hogy ilyen helyekre menni ez a tökéletes gép. Legalábbis számomra, hiszen sokaknak nem éri meg az extra fogyasztást ez a fajta élmény, tisztán emlékszem, ahogy Mátyás az egyik szerkesztőségi megbeszélésen fel is hívta a figyelmemet: egy ilyen túrán a Defender le fogja enni a gatyámat is. Sebaj, végül mégis ezt a tesztautót hoztam el, gondoltam "majd csak lenyeljük valahogy" az üzemanyagtöbbletet. Néhány napnyi ismerkedés után eljött a várva várt hétvége, és nekiindultunk a túrának. Mindenképp szeretném leszögezni, hogy városban is hatalmas buli egy ilyen Land Roverrel járni, méreteinek és egyedi megjelenésének köszönhetően annyira kiugrik a hétköznapi forgalomból, hogy mindenki megbámulja, még azok is, akik igen ritkán fordulnak autó után. A kényelmével sincs probléma, ráadásul hatalmas tükreinek és remek kamerarendszerének hála parkolni sem nehéz vele, egyedül talán a méreteivel kompatibilis parkolóhely megtalálása jelenthet kihívást. Ahogy az már a tesztjében is szóba került:

a pótkerékkel együtt mérve már 5 méter felett van hosszra, széltében nyitott tükrökkel bőven átlépi a két métert, ráadásul mozgás közben magasságával is meghaladja azt.

Érdekes érzés fentről nézni mindenkire, ahogy az autóik teteje kerül a mi motorháztetőnkkel egy magasságba, ám csak ezért nem éri meg terepjáróval járni, ezt egy SUV is tudja. Ott van például a Touareg R a maga 4,88 méteres hosszával és nyitott tükrökkel majd 2,2 méteres szélességével, igaz az magasságában alul marad, legfeljebb 1,8 méter környékére emelhető. Ahol az említett Touareg és a legtöbb nagyfelnis divatóriás megbukik, az a valódi terep, ott egy Niva, vagy épp egy Jimny, de még egy mezei 4x4 Duster is köröket ver a legtöbb 2,5 tonnás monstrumra. A Defenderrel viszont ilyesmire sem lehet panasza senkinek, már a menürendszerét végigszaladva is feltűnik, hogy ezt az autót a városon kívülre találták ki, abba a sárba és homokba, ahová a crossoverek csak elakadni járnak. De nem csak a terepkijelzők és a hajtás állapotánál is megjelenő két zárható difi ikonja kívánja a zord helyeket az autó központi rendszerén, a Defender saját GPS-ével tervezve gyakorlatilag légvonalat jelent a legrövidebb út. Ha csak egy lábbal kitaposott ösvény vezet az adott helyen, a kocsi még azt is járhatónak titulálja, rengeteg olyan úton vitt a hétvége során, amit a Google Maps egyáltalán nem, vagy csak gyalogosan ismer el közlekedésre alkalmasként. A vicc pedig, hogy mindezen zegzugokon - amennyiben széltében elfért - gond nélkül át is ment, akár komolyabb sebességgel is. Ennek ellenére a péntek késő esti odaúton inkább a telefonomra váltottam, mert a 410 kilométernyi, 11 literes átlagfogyasztással társuló autópálya, valamint a más járművel megközelíthetetlen, 7 órányi utazást ígérő földutak közül én inkább a 360 kilométernyi országutazást választottam, amit a Land Rover térképapplikációjából esélyem sem volt kicsalni. Ennek ellenére az autó navigációját is bekapcsolva hagytam, hátha mutat majd pár új rövidítést. Ez egy jó döntés volt: a Zalában majd 20 kilométert spóroltunk lehetetlennek gondolt helyeken. Először egy, a hegygerinc két oldalán párhuzamosan futó, aszfalton majd' 8 kilométeres távot vágtunk le alig 1 kilométernyi erdőjárással és egy kisebb patak (!) átszelésével, majd a céltelepülésünkre egy 15 kilométeres zalaegerszegi kerülő helyett is a dombokon és erdőkön át mentünk, így a tervezettnél fél órával és 20 kilométerrel előbb érkeztünk. A családi programok közé igyekeztünk némi felfedezést is beiktatni, ebben sietett segítségünkre a Defender: a dombság környező aprófalvait a lehető legrövidebb útvonalon, lényegében a szántóföldek és erdősávok közötti traktornyomokon jártuk be. Ellátogattunk például Magyarország legkisebb önálló önkormányzatával rendelkező településére is, a legfrissebb, 2014-es adatok szerint mindösszesen 8 fős Iborfiára. Ide kizárólag aszfaltozott úton a GPS szerint 23 kilométer és 26 perc lett volna eljutni, mi 10 kilométer és 12 perc alatt letudtuk a távot. A száraz földutakon a Defender futóműve akár az 50-60 kilométeres óránkénti sebességet is gond nélkül lehetővé teszi, ráadásul az úthibák jelentős részét is kisimítja: szafarira menni mindenképp ez a tökéletes autó, bár itthon erre igen kevés lehetőség akad. Sajnos a látogatásunkat megelőző hetek minimális csapadéka miatt sarat a kalandozásaink során nem találtunk, ezért következő délután ismét a nyakunkba vettük a dombságot, ám most a környező települések helyett az erdők mélyére indultunk. Elakadni szinte lehetetlen a Defenderrel, első terepszöge a legmagasabb futóműállásban ugyanis 37,5°, a két tengely közt 27,8 fokkal számolhatunk, hátul pedig 40 fokos az elhagyási szög. A megindulásokat ráadásul nagyon finoman csinálja: ha kell, akkor ügyesen kúszik ki a megfelelő beállítások segítségével bármiből. A másik megoldás, hogy rátiporsz a gázra terepmódban, és majdcsak megoldja az elektronika: ezzel a módszerrel is 100 százalékos volt a sikerrátája az autónak. Ez persze közel sem meglepő a 3,0 literes, sorhatos turbódízel erőforrás 250 lóereje és 600 newtonméteres csúcsnyomatéka láttán, állítólag a személyautó változatban kapható négyhengeres dízellel mindez egyáltalán nem ilyen egyértelmű. Meglepett viszont, hogy sem a felezőhöz, sem pedig a difizárhoz nem kapunk mechanikus vezérlési lehetőséget, mindent elektronika intéz. A felezőnek azért szerencsére egy gyorsgomb jutott, de a difizárakat az autó magának állítja, mi pedig legfeljebb csak figyelhetjük a képernyőn, ahogy dolgozik a technika alattunk. Mivel mindent ügyesen megcsinált, ezért ezt mégsem rónám fel negatívumnak, ez egy ilyen világ, hülyebiztosnak kell lenniük még az ilyen robusztus terepgépeknek is. Összességében mindenképp megérte ezzel a monstrummal menni, rengeteg extra élményt kaptunk a Defendertől az utazás során, ráadásul némi csapatmunkát is gyakorolhattunk a párommal, nyakig sárosan, ahogy rendeztük a terepet az autó előtt, hogy ne kelljen visszafordulni az erdőben. Az egyetlen akadály ugyanis továbbra is a mérete: a Nivákhoz szokott környék erdei ösvényei néhol nem voltak kellően szélesek. A móka másik akadálya persze a pénztárcánk is lehet, a kb. 1000 kilométernyi utazás során nagyjából 60 000 forintot költöttünk gázolajra, ám ez közel sem annyira vészes, mint ahogy az elsőre hangzik. Ha ugyanis ebből levonom az öncélú terepezést, hozzáadom a terepen megspórolt útvonalakat, majd az így kapott távot kiszámolom az 1,6 literes, 101 lovas benzinmotorral szerelt Audim fogyasztására, akkor nagyjából 40 ezer forintból oldhattuk volna meg az utat (a maximalizált üzemanyagárnak köszönhetően!). A fennmaradó deákból mi ketten három estét szórakoztunk végig fülig érő mosollyal, de egy-egy rövid karikára nagymamámat és édesanyámat is megautóztattam a földutakon. Hazafelé komolyan azon gondolkoztam, hogy milyen saját négykerekűvel lehetne relatíve olcsón helyettesíteni ezt a Defendert, ami ugyanilyen szabadságot adna. Egyszerűen felemelő érzés ugyanis tudni, hogy szó szerint bárhová mehetek vele, az aszfaltozott utak sem szabnak gátat a felfedezésnek. Persze, egy korábban már említett Niva vagy Jimny is megoldás lehet, ám azok kicsik és kényelmetlenek, jobb, ha több emberrel, komfortosabb körülmények közt is meg lehet osztani az ilyen élményeket. Hosszas morfondírozás után a használt pickupokkal foglalkozó körkép-cikkem ugrott be, ám itt is 5 millió forint volt a képzeletbeli költségvetés. Persze, mindez csak hirtelen felindulás volt, ha lenne rá, akkor sem vennék hobbiautónak terepjárót. Ettől függetlenül most is jó érzés visszagondolni arra a hétvégére: ha legközelebb ilyen jármű kerül a táblázatba, már tudom, hogy merre induljak vele.