Erre is kapsz állami támogatást! Ilyen a Toyota bZ4X!

Fizetett hirdetés

Kipróbáltuk a Toyota teljesen villanyhajtású autóját!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vajon tényleg lemaradt a Toyota a villanyautók frontján? Erre is kerestük a választ a bZ4X próbája közben. Nézd meg, mire jutottunk!

Érdekes módon régóta vártunk már a Toyota első olyan villanyautójára, amely az alapoktól annak is készült. Valahogy mindig kimaradt a szórásból, amikor a tesztautókra vadásztunk, így kapóra jött, hogy az Emil Frey Toyota Autócentrum felajánlott egy példányt próbára. Azon pedig nem is kellett sokat gondolkozni, milyen felütéssel kezdjük a tesztet. Hát persze, hogy a villanyautó támogatással! Ez most a legforróbb téma az autópiacon, szóval már az elején fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a bZ4X megvásárlásához bizony támogatást lehet igényelni, méghozzá nem is keveset. A 71,4 kilowattórás akkumulátorával ugyanis a 4 000 000 millió forintos hozzájárulással kérhető. Ám arra később térünk vissza, hogy ez pontosan mit is jelent a végső árcédulán.
Hirdetés
Először járjuk szépen körbe az autót, amelynek formaterve hűen tükrözi a Toyota azon törekvését, hogy ne legyenek unalmasak a termékei. Hát a bZ4X semmikép nem az. Maximálisan futurisztikus, egyértelműen villanyautós és a kor divatjának megfelelően hobbiterepjárós kinézetű. Tökéletesen gyúrták össze a japánok azt a mixet, ami napjainkban sikerre vihet egy autót. Remélhetőleg a képeken is jól átjön, hogy elég nagy járműről van szó. 4,69 méter hosszú, a tengelytávolsága pedig 2,85 méter, tehát nagyobb, mint egy RAV4. Ügyesen csempészték be a futurisztikus vonásokat az utastérbe is, figyelve arra, hogy azért a hagyományos értékekből se veszítsen a bZ4X. A vezető egy vadászrepülőgépben is érezheti magát, hiszen a kormány felett, a műszerfalba mélyen betolt digitális műszeregységről olvashatja le a menet közben fontos információkat. Az érdekes kialakítás ellenére jól látható a képernyő, amelyen nagyon szép grafikával jelennek meg az információk. Ráadásul a Toyota mérnökei még mindig mesterien találják el, hogy mennyire vastagnak kell lennie a kormány karimájának. A bZ4X-ben is öröm tekergetni.
Hirdetés
Középre hatalmas, 12,3 colos érintőképernyő jutott, amelyről a Toyota Smart Connect+ multimédiás rendszer kezelhető. Ebben a navigáció valós forgalmi-, parkoló és töltőhely információkat is biztosít naprakészen, hiszen távolról is frissíthető. Természetesen a mobiltelefonokkal is párosítható, illetve a MyT alkalmazás használatával a tulaj kapcsolatban maradhat az autójával kintről is. Szerencsére a klíma is könnyen vezérelhető a képernyő alatti gombokkal, és ez nagy szó, hiszen egyre inkább terjed az a téves módszer, hogy mindent digitalizálnak. Kényelem terén sem érheti szó a ház elejét. Az ülések szövet és műbőr kárpitot kaptak, jól tartanak derék és combtájon is. Hátul nagy a lábtér, nem zavar be kardánalagút, így akár felnőttek is jól érezhetik magukat itt. Összesen 20 liternyi rakodótér áll rendelkezésre bent, míg a csomagtér alapból 441 literes, de ez 1452 literre bővíthető a hátsó ülések lehajtásával.
Hirdetés
Nézzük most a hajtásláncot! Először is érdemes tudni, hogy az autó választható fronthajtással, vagy összkerékhajtással. Utóbbi erősebb egy picit, viszont kisebb a hatótávolsága. A tesztautó is ilyen volt, 218 lóerővel és 337 Nm forgatónyomatékkal. Ennyi erő tökéletesen passzol az üresen kéttonnás autóhoz, bár azt manapság már valószínűleg a legtöbben tudják, hogy bármennyire is nehéz egy villanyautó, az elektromos hajtáslánc azonnali nyomatékleadása rakétaként tudja repíteni őket. A bZ4X gyorsulása is szinte sportautós, hiszen 6,9 másodperc alatt eléri a 100 km/h tempót. Sokkal fontosabb azonban, hogy a nagy tömege ellenére igazán kezes viselkedésűre faragták. Nem viselkedik ijesztően a kanyarokban, pontos a kormányzás, és nem túl feszes a futómű hangolása, így a katasztrofális minőségű hazai utakon sem fogja kirázni a lelket az utasokból. Bár ehhez érdemes kitartani a 18 colos felniméretnél, amellyel a hatótáv is nagyobb lesz. Ami papíron 470 kilométer, de magabiztosan csak annyit merek kijelenteni, hogy a 300-350 kilométert biztosan tudja. Úgy is, ha nem különösebben figyel a takarékos vezetésre a sofőr. Nálam kerek 18 kWh/100 kilométeres átlagot produkált a klasszikus vegyes használatban, fűtéssel és egy kis hegyi kanyargással fűszerezve. Ráadásként offroad móddal is felruházták, ami többek között 17,7 centis hasmagasságot és 50 centis gázlómélységet jelent. Emellé társul a 17,7 fokos első és a 25,4 fokos hátsó terepszög. Ezek ész az összkerékhajtás alkalmassá teszik a földutak használatára is, persze az offroad képességeit nem mertem sima utcai gumikkal túl keményen próbára tenni. Ám hamarosan ezt is megmutatja majd a Toyota egy külön rendezvény keretein belül, amiről mi is beszámolunk majd. Na, de elérkeztünk a „kényes” kérdéshez: mennyibe kerül? Nos, a bZ4X kedvezményes alapára most 16 990 000 forint, a 7 kilowattos fedélzeti töltővel, ami a négymilliós állami támogatással 12,99 millió forintra csökken, így már igencsak jó ajánlat a full villanyautók között. Ráadásul a Toyota a biztonságot sem veszi félvállról, a biztonsági felszereltség alapból is gazdag. A tesztautó viszont Prestige Tech felszereltséggel 18,88 millió forint, de állami támogatással ebből is lejönnek a milliók. Természetesen villámtölteni is lehet az autót, szóval 30 perc alatt 80 százalékra töltődhet.

Ugyanakkor érdemesebb a 11 kilowattos fedélzeti töltővel kérni a bZ4X-et, amellyel bár drágább, hiszen így alapból 18 340 000 forint most a kedvezményes listaára, ám az állami támogatással ez máris 14,34 millió forintra csökken és ez még mindig kedvező ajánlat a hasonló méretű, teljesen villanyhajtású autók között.

Ha pedig még részletesebb információkat szeretnél kapni az autóról, érdemes az Emil Frey Toyota Autócentrumban egy tesztvezetés erejéig kipróbálni, ott ugyanis a rendkívül kedves értékesítők nagyon profin elmagyaráznak neked mindent a bZ4X tudásáról!
Műszaki adatok
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2024.02.26. at 09:56
    Permalink

    A 4 milliós állami támogatás emlegetésekor azért célszerű lenne odaírni, hogy azt kik és milyen feltételek megléte esetén pályázhatják meg (csak vállalkozások, előző éves (nettó ár)bevétel, db/létszám, keretösszeg…)

  • 2024.02.29. at 18:12
    Permalink

    A korábbi cikknél már írtam, hogy sok értelme nincs ennek a támogatásnak. A 4 millió fortintot csak cégek vehetik igénybe. Nemrég láttam erről a témáról egy pocast-et, ahol a téma szakértői beszéltek és elmondták, hogy kb. semmi értelme az egésznek. Mert vagy az ÁFÁ-t igényli vissza a cég, vagy a támogatást veszi igénybe, a kettő együtt nem megy. Ennek az az oka, hogy az ÁFA a lízing vagy tartós bérlet esetén jár vissza, de ilyenkor az autó nem kerül az adott cég nevére, csak a lízing/bérlet végén. Az állami támogatás esetén pedig a cég nevére kell kerülni kevesebb, mint 2 éven belül. Ilyen rövid lízing pedig nincs. Pár százezer lehet a különbség az ÁFA és a támogatás között. A 18,8 milliós árnál, szinte forintra 4 millió mindkettő. Szóval az állam nem ad semmit, mert mindegy neki, hogy az ÁFÁ-t adja vissza vagy a támogatást nyújtja.

Vélemény, hozzászólás?