Ez a Mercedes 2,8 másodperc alatt futja a 0-100 km/órát

A plug-in hibrid Mercedes-AMG GT még a márka hiperautójánál is jobban gyorsul

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az F1-es Kínai Nagydíj apropóján mutatta be minden idők egyik legerősebb sorozatgyártott járművét a Mercedes, amely nem csak rendkívül gyors, de még kizárólag villanyos üzemmódban is képes közlekedni.

Sanghajban leplezte le a Mercedes a minden várakozást felülmúló csúcs AMG GT-t, amely küllemében szinte teljesen megegyezik a többi V8-assal ellátott verzióval. A legszembetűnőbb különbségek hátul láthatók, ugyanis a a jobb hátsó lámpa alatt elrejtett töltőnyílás a PHEV változat privilégiuma, de az E performance felirat is csak erre a kivitelre kerül rá.
Hirdetés
Az utastérben nincs különösebb eltérés, továbbra is adott a 12,9 colos digitális műszeregység, valamint a 11,9 colos érintésérzékeny multimédiás kijelző. Az elektromosan állítható ülések - amelyek a masszás funkciót is magukba foglalják - alapból benne vannak a vételárban, de a Manufaktur programnak köszönhetően számtalan személyre szabási lehetőséget kínál a márka. Nem kérdés, a legtöbb izgalmat mégis a motortér tartogatja. A hajtáslánc szívét egy 4,0 literes, duplaturbós V8 adja, amely önmagában 612 lóerőre képes, ezt egészíti ki az villanyos rásegítés 816-ra. Még ennél is brutálisabb a forgatónyomaték, amely a márka közleménye szerint 1080 és 1420 newtonméter között mozog. Ezzel a teljesítménnyel mindössze 2,8 másodpercre van szüksége az AMG GT 63 S E Performance-nak a 100 km/óra eléréséhez álló helyzetből, a végsebessége pedig 320 km/óra. Viszonyításképpen a Formula-1-es technikára alapuló AMG One 2,9 másodperc alatt futja a 0-100-at, a csúcssebessége pedig 352 km/óra. Csakúgy mint a hiperutó, a GT 63 S E Performance is képes tisztán elektromos hajtással közlekedni, igaz mindössze 13 kilométert tesz lehetővé a 6,1 kilowattórás akkumulátor, így még itthon sem kaphat zöld rendszámot a fürge Mercedes. A vételárról egyelőre nem közölt információt a márka, annyit viszont elárultak, hogy az értékesítés az idei év harmadik negyedében kezdődik.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?