Ez lesz a Volkswagen olcsó villanyautója?

Bemutatták az ID.2 koncepcióautót

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

ID.2all néven érkezett a Volkswagen legújabb koncepcióautója, amelnyek sorozatgyártású változata állítólag Golf méretű lesz, de Polo áron. Persze kérdéses, hogy meddig drágul még a Polo.

Több fontos ígéret is elhangzott az ID.2all koncepcióautó kapcsán. A Golf méretről nem kamuztak valóban közel van hozzá, hiszen az első fronthajtású ID modell hossza 4050 milliméter, szélessége 1812 mm, a magassága pedig 1530 mm, míg a tengelytávolsága 2,6 méter. Ez csak egy picit rövidebb, mint a jelenlegi Golf. A csomagtere ráadásul alapból 490 literes, ami 1330 literre növelhető, szóval ez egy valóban családbarát villanyautónak tűnik, ráadásul végre nem SUV.
Hirdetés
Hajtásáról 222 lóerős villanymotor gondoskodik, amellyel 7 másodperc alatt gyorsul százra, végsebessége 160 km/h, hatótávolsága pedig 450 km. Na, de mindezt milyen árcédulával? Nos, a tervek szerint 25 ezer euró alatt marad az indulóára, ami jelenlegi árfolyamon 9,8 millió forint. Ugyanakkor a VW már fejleszt egy olyan villanyautót is, amelynek ára 20 ezereuró, tehát kb. 7,8 millió forint alatt marad. A kézzel fogható újdonságok között viszont idén várható a hosszabb, hétszemélyes ID. Buzz, az ID.7 SUV és természetesen a frissített ID.3-as.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?