Tudomásunk szerint az i40 az első olyan modell, ami elsőként kombi karosszériával mutatkozik be – a nagyközönség előtt márciusban, a Genfi Autószalonon -, klasszikus külsejű párjára pedig minden bizonnyal az ősszel esedékes Frankfurti Autószalonig kell majd várni. Az alapjait adó Sonata persze már bő fél éve létezik, négyajtós karosszériával, de nem az i40-re jellemző, a márka európai, Németországban lévő fejlesztőközpontjában rajzolt formában. Az ottani tervezők nem csak a karosszéria vonalain, a teljes berendezésen is sokat finomítottak és a motorpalettát az európai ízléshez józanították. Miként a karosszéria külső vonalai, úgy a műszerfal is a márka mai, Európában forgalmazott modelljeire jellemző stílusú. Tágasságával a kategória legjobbjának ígérkezik az i40, ez több, mint 550 literes csomagterén egyértelműen tetten is érhető. Motorpalettáján kétféle, az ix35-ből ismerős 1,6 literes, 135 lóerős, közvetlen befecskendezéses (GDI) és egy vadonatúj, szintén GDI, 2,0 literes, 177 lóerős benzines, valamint szintén két turbódízel szerepel. Utóbbiak is az ix35-ből valók, az 1,7 literes 115, a 2,0 l-es pedig 136 lóerős. A váltók mind hatsebességesek, a nagyobb motoroknál kérésre automaták. Az i40 iBlue verziója a kisebbik gázolajosra épül, Start&Stop elektronikával 4,3 l/100 km vegyes fogyasztást, 113 gramm/kilométer szén-dioxid emissziót ígér.
-Hirdetés -
-Hirdetés -
Az i40 nem csak méreteivel és motorpalettájával, árával és ahhoz mérten gazdag alapellátmányával is kategóriája egyik legjobb vétele kíván lenni. Éppen ezért állítólag három különleges tétel is szerepel majd a listán: kormánykerékfűtés, automata páramentesítő-rendszer, valamint gombnyomásra előrehajtható első utas-oldali és hátsó ülések. Továbbá természetesen a kategóriában ma elvárható tételek, azaz az ESP, a légkondi, a 9 légzsák és az elektromos kütyük sem hiányoznak majd belőle, opciói között pedig hűthető-fűthető ülés, navigáció, panorámatető, tolatókamera és parkolóhely-felmérő elektronika is szerepel majd. A középkategóriás autót keresőknek tehát erősen ajánlható, hogy várják meg az i40 nyár elejére ígért piacra lépését.
-Hirdetés -






