Fákat ültetni, mert szennyezel az autóddal? Nem vicc!

Így is tehetnek a környezetért, akik szükséges rossznak látják az autózást és a CO2-kibocsátást

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy kutatás szerint zavarja az autósokat, hogy terhelik a környezetet, ám nem tudják letenni a járművet: nekik kínál megoldást a Cristo és a MyForest Közösségi Erdőkért Alapítvány, hogy más módon ellensúlyozzák a kibocsátásukat.

Minden harmadik magyar autós legalább alkalmanként rosszul érzi magát a környezetszennyezés miatt, a többség szükséges rossznak tartja ezt a Cristo autós alkalmazás friss reprezentatív felmérése szerint. Ők környezetvédelmi tevékenységekkel ellensúlyozhatják mindezt: az autós alkalmazás idén szeptembertől a MyForest – Közösségi Erdőkért Alapítvánnyal kínál megoldást. A felmérésből más is kiderül, például a piac árérzékenysége: egy új autó vásárlásánál 70%-ban még mindig az ár a legmeghatározóbb szempont, egyedül a várható fogyasztás (44%) írhatja felül az árcímkét, ezt a szempontot a dobogón 36%-kal az üzemanyag típusa követi. A használt autóknál kicsit módosul a sorrend, az ár változatlanul elsődleges, de a fogyasztás mértékét már megelőzi az autó kora és előélete.
Hirdetés
Az autó várható CO2-kibocsátását már jóval kevesebben nézik meg ilyenkor, mindössze néhány százalékban befolyásolja a vásárlást ez a szempont. Az eredmény nem meglepő, hiszen sok autósnak nincs is információja arról, hogy a személyes autóhasználata hogyan járul hozzá a környezetterheléshez. A megkérdezett tulajok több mint kétharmada (64%) egyáltalán nem foglalkozik a kérdéssel, vagy szükséges rossznak tartja. Több mint harmaduknál (33%) már előfordul, hogy rosszul érzik emiatt magukat, és mindössze 3% válaszolta azt, hogy ez a kérdés minden egyes alkalommal foglalkoztatja őket, valahányszor autóba ülnek. A megkérdezettek túlnyomó többsége, 86%-a nem tudja, hogy az elmúlt egy évben mennyi lehetett autója károsanyag-kibocsátása. Az autótulajdonosok 40%-a viszont a CO2-kibocsátás kiszámításának állna neki, ha ennek utána szeretne járni. Sajnos viszont ugyanekkora azok aránya is, akik egyáltalán nem számolják, vagy számolnák ki a károsanyag-kibocsátást, és érdekes, hogy ez az arány a legfiatalabb, 18-34 éves korosztály körében a legmagasabb. A témában végzett felmérés szerint az autó környezetkárosító hatása miatt előforduló rossz érzést a megkérdezettek több mint harmada (32%) egyéb, környezetkímélő tevékenység útján csökkentené – pl. szelektív hulladékgyűjtéssel, vagy a fogyasztás mérséklésével

A válaszadók közel 80 százaléka élne akár a faültetés lehetőségével is, a károsanyag-kibocsátás semlegesítésének céljával. Szerencséjükre innentől a Cristo összefogott a MyForest Közösségi Erdőkért Alapítvánnyal együttműködve, folyamatosan mutatja felhasználóinak, hogy mennyi a semlegesítetlen CO2-kibocsátásuk, és hogy mindezért hány facsemete ültetésével tehetnének. A kiszámolt CO2-kibocsátás semlegesítésére az alapítvány javaslata alapján történik az ajánlás, eszerint 1 tonna CO2-kibocsátást 15 facsemete tudna semlegesíteni – ennek megfelelően a felhasználók maguk „ültethetnek” facsemetéket, az általuk kiválasztott mennyiségnek megfelelő adomány felajánlásával. „Alkalmazásunkkal a kezdetektől egy tudatosabb autós közösség építésén dolgozunk: ezen alapszik a felhasználás-alapú szolgáltatói szemléletünk, ami szerint csak a tényleges autóhasználat alapján fizetnek felhasználóink, de az is belefér, hogy kimondjuk, vannak helyzetek, amikor jobb biciklire, vagy e-rollerre váltani az autó helyett.” – mondta el Szota Szabolcs, a Cristo autós alkalmazást fejlesztő és üzemeltető Smartsurance Technologies ügyvezetője. „Amennyiben pedig sokat autózunk, érdemes lenne jobban figyelni az ezáltal keletkező károsanyag-kibocsátásra, erről azonban a legtöbbeknek nincsen tudásuk. Erre dolgoztunk ki egy módszert a MyForesttel közösen, ami egy lehetőséget ad az autóvezetők kezébe, hogy akár saját CO2-kibocsátásukat is semlegesíthessék facsemeték ültetése által.” – zárta gondolatait az ügyvezető, aki hozzátette, megdöbbentek, amikor kiszámolták, hogy a saját felhasználóik esetében átlagosan 130 kg CO2-t bocsát ki egy autó, a legtöbbet úton lévőknél ez 833 kg. A lelkes felhasználók egyébként az indulás utáni legelső napon máris 10 tonna CO2-kibocsátás semlegesítését támogatták, facsemeték ültetésére irányuló adományaikkal.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?