Felfedte jövőjét a Toyota, lehet ámulni!

Nem csak autókat, várost is épít a Toyota

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Autógyártóból mobilitási szolgáltató lesz a Toyota is, a világ változásával pedig még egy új városkoncepciót is létrehoz, nem csak elméletben. De hoznak nekünk kézi váltós sportautót is a japánok, 2 másodperces 100-as sprinttel.

Negyedik alkalommal tartotta meg a jövő évi újdonságait felvonultató Kenshiki Forum rendezvényét a Toyota a múlt héten. A Kenshiki betekintést jelent, így kevéssé meglepő módon hétpecsétes titokként őrzött újdonságokat mutattak meg, többek közt, hiszen olyan modelleket is láthattunk személyesen, amelyeket már bemutattak, de a piac csak jövőre fogja megkapni őket. Persze nem csak a konkrét modelleket, a Toyota jövő-koncepcióját is láthattuk, ami igencsak alapos.
Hirdetés
Matt Harrison, a Toyota Motor Europe elnöke például elárulta, hogy mivel az európai a világ leggyorsabban átalakuló autópiaca, a 2050-re kitűzött emissziómentességet itt már 2040-ben bevezetik. Ráadásul ez nem csak a - helyi szinten - emissziómentes üzemű autókat jelenti, már 2030-ra az összes Toyota üzem emissziómentes lesz, 2035-re a teljes kínálat (ami nyilván EU előírás is), de 2040-re a logisztikát és minden egyéb kapcsolódó szolgáltatást is kizöldítenek (ami nyilván a megfelelő kompenzációkkal fog majd kijönni. Már ma sem állnak rosszul, a gyárak például egyre több helyen hővisszanyerő rendszerrel fűtöttek, ami komoly energiamegtakarítást eredményez, a skóciai Deeside üzem mellett pedig már ma 10 focipályányi napelempark termeli az áramot, a hulladék-hasznosítás pedig 90% feletti. Az eladásaik is szépen alakulnak, hiszen a 12%-kal csökkenő európai piacon is növekedni tudtak, második helyük stabil, piacrészük pedig minden eddiginél nagyobb: 7,3 százalékos. Hogy az elektromos modellek a Toyotánál is jönnek, az nem kérdés, a bZ4X és a most még koncepcióként látott bZ3X mellé 2026-ig további 4 fog érkezni, hogy addigra összesen 6 tagú legyen az emissziómentes bZ modellpaletta, de a Toyota azért leszögezte, hogy még mindig nagyon hisznek a hibridekben. Dr Gill Pratt, a Toyota Motor Corporation vezető kutatója és a Toyota Research Institute
Hirdetés
vezetője kifejtette: „Azt kell tennünk, ami a legjobb a környezet számára. Éppen ezért szeretnénk kihozni a lehető legnagyobb mértékű karboncsökkentést minden egyes legyártott akkucellából, a lehető legtöbb nem
Hirdetés
elektrifikált járművet leváltva. A vezérelvünk az, hogy a széndioxid-kibocsátás az ellenség, nem pedig egy adott hajtáslánc.”
Számításaik szerint egy 100 kWh akkus villanyautó életciklusa során alig lesz tisztább, mint egy hagyományos, modern belső égésű motoros, míg egy plug-in hybrid 100, egy öntöltő hybrid 50g g/km spórolást eredményez, méghozzá úgy, hogy a 100 kWh-nyi akkumulátor 16 plug-in hybrid és 90 sima hibrid számára elegendő, magyarán utóbbival járunk rendszerszinten a legjobban. Majd mindezek után megerősítette a Toyota, hogy igen, Európába csakis plug-in hybridként érkezik a Prius ötödik generációja, hiszen ez a modell, a hibridek 25 éve debütált úttörője, a józan és felelősségteljes közlekedés szinonimája mindig is a technikájával is úttörő modellt jelentette, tehát meg akarják különböztetni a hagyományos hibridektől. Tucatautó nem lesz belőle, az biztos, ezt pedig azzal is biztosítják, hogy csak a plug-in hybrid csúcsverzió érkezik Európába, Japánból. Új infókat nem kaptunk róla, mármint az ötödik generációs, még homologizáció előtt álló Prius V-ről. A TNGA GA-C platformra épülő, a 2,0 literes Dynamic Force motorral és az ötödik generációs hibrid hajtással érkező modell 223 lóerős rendszerteljesítménye 6,7 másodperces 100-as sprintre elég, 13,6 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátora pedig ~70 kilométeres emissziómentes hatótávra. Tölteni nem csak konnektorból és Type2-es oszlopról lehet, a napelem is belepumpál napi 8 kilométernyit. A forma a teljesítménynöveléshez passzolóan sportosabb lett: a magasság 5 centiméterrel csökkent, a hosszúság közel ennyivel, 46 milliméterrel, 4599 mm-re nőtt. Felniből a kiállított és a fotókon látottakhoz hasonlóan 19 colosakat, az alapverziónál pedig 17 colosakat kaphat majd a jövő évben piacra lépő Prius V. Beltere a bZ4X vonalait hozza, helykínálata hosszában és széltében is elegendő, hátsó fejtere 180 centi felett már egyértelműen kevés, de a hátsó ajtónyílások már az alacsonyabbak számára is szűknek bizonyulnak a lejtő tetőív miatt. A csomagtér egyértelműen nagyobb, mint a Prius IV plug-in hybrid verziójában, de kisebb, mint a külső tölthetőség nélküli Prius IV-é. A személyes találkozás legnagyobb megdöbbenése talán az volt, hogy a tipikus "Prius-szag", ha enyhén is, de az ötödik generációban is megvan. Hogy ez szándékos-e, arra nem kaptam választ, de az biztos, hogy a megrögzött Prius-felhasználók itt is otthon fogják érezni magukat. Hogy mennyiért kaphatják majd meg, arról egyelőre nincs infó, hiszen az újdonság csak jövő év közepén várható piacra, igaz az előrendelési időszak megnyitása, így az árak ismertetése már korábbra várható.
Hirdetés

Vagányságra vágysz? A C-HR-től a jövőben is megkapod!

Bár a 2016 végén érkezett Toyota C-HR még mindig nem öregedett meg, elérte a modellváltás ideje, jövőre kapjuk az új generációt, most pedig már látható a C-HR Prologue, azaz az előfutár. Marad a karakter, marad a kétszínű dizájn, de mégis egy teljesen új autót kapunk, amit a Toyota európai, dél-franciaországi dizájnközpontjában rajzoltak. Ebből már csakis hibrideket kapunk, de az öntöltő mellé megérkezik majd a plug-in hybrid is. Aki pedig teljesen elengedné a benzinmotort, az a bZ3X által teheti majd meg, ugyanis a most a bZ Compact SUV Concept által mutatott elektromos kompakt SUV nem titkoltan a C-HR tisztán elektromos testvérmodellje lesz. Utóbbi már nyitható állapotban, a bZ4X-ből megismertnél is merészebb csonkolt, teljesen elektromos kormánnyal, otthonos anyagokkal és tágas beltérrel, valamint hangsúlyos ívelt kijelzőkkel pózolt. Jól mutatta, hogy nem lesz kicsi, hiszen 4,54 méter hosszú, 1,56 méter széles, 1,89 magas, 21 colos felnikre állított a tanulmány, valóban jó helykínálattal. Míg a Toyota eladásait mintegy 70% körül, a Lexusét már szinte teljesen a hibridek adják Európában. A jövő viszont náluk is leginkább a villanyautó lesz. Az RZ 450e villany SUV-t már ismerjük, de az új hír róla, hogy a kategóriájában nagyon kedvező, 16,8 kWh/100 km WLTP fogyasztásával 440 kilométeres hatótávot ígér, és ne feledjük, a Lexus és a Toyota is egyedülálló módon arra vállal 10 év garanciát, hogy az akkumulátorok kapacitása nem esik a gyári érték 90%-a alá. De nem csak erre büszkék, prémiummárkához hűen nem csak közlekedési eszközt, hanem vezetési élményt is adni kívánnak a Lexus modelljei. Ennek csúcsa lesz a most még csak koncepcióként látott Lexus Electrified Sport modell, ami az RZ-ből ismert DIRECT4 összkerékhajtással és szimulált kézi váltóval kínál klasszikus sportautós vezethetőséget, és 2 (!) másodperces 100-as sprintet. A Toyotánál a jövő még érdekesebb talán, a mobilitási vállalattá válás azt jelenti, hogy különféle konstrukciókat kínálnak majd arra, hogy mindenki az igényeinek megfelelően, korrekt áron jusson hozzá a biztonságos, modern közlekedési eszközökhöz, ezt a márka Kinto részlege biztosítja majd. Az önvezetés egyre nagyobb szerepet kap, az autók nem csak egymással, gyakorlatilag mindennel kapcsolatban lesznek, mindezek tesztelésére pedig egy önálló, modern, szoftver-vezérelt várost hoznak létre Japánban, a Fuji hegy lábánál, Woven city néven. Utóbbi építése már elkezdődött, átadásával pedig a Toyota szavai szerint felgyorsítja majd a mobilitás-technológia, az intelligens mezőgazdaság, a tiszta energia és az egészséges életmód fejlődését, ráadásul mindezt egy olyan szoftver biztosít majd, amelybe be van építve a biztonság és az adatvédelem. Mi mást mondhatnánk, mint azt, hogy érdeklődéssel várjuk!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.12.07. at 16:53
    Permalink

    A nagy tervek előtt, jobb lenne a patkófet megjavítani az új, akár 100 km-t is (gyári 600-al szemben) elmenő full elektronyos és bőven 20 milka felett árult SUV-on….

Vélemény, hozzászólás?