Fordulópont – megérkezett a Maserati Levante

Itt az olasz luxusmárka első SUV-ja, a Maserati Levante

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A sport- és luxusautóiról híres Maseratinál idén tavasszal megtört a jég. Genfben debütált a Levante, amellyel új kategóriába, a SUV-ok világába tette be lábát a gyártó.


A 2000-es évek derekán, amikor a BMW megjelent a főként utcai használatra szánt X5-össel, akkor sokan úgy voltak vele, hogy felesleges ez a kategória, hiszen kemény terepen nem igazán használható, utcára meg minek egy ekkora monstrum. Nos, azóta eléggé megváltoztak a piaci szokások, a SUV és crossover kategória egyre nagyobb sikernek örvend. Emiatt nem meglepő, hogy mindenki sorra tervezi és dobja piacra a saját maga modelljét ezekben a szegmensekben.

Szintén a BMW volt az úttörő a teljesen értelmetlennek tűnő kupé SUV-val, az X6-tal, végül tavaly a Mercedes is csatlakozott hozzá a GLE Coupé-val. Idén Genfben pedig a Maserati okozott némi meglepetést, hiszen az eddigi személyautó-palettája mellett első ízben állította ki a kupés SUV-ot, amely a Levante nevet kapta.
Hirdetés

Nem véletlen a névadás, hiszen a Levante egy mediterrán szelet jelent, amely hirtelen változtatja meg az időjárást. Ez a karakter az olaszok szerint jól jellemzi az újdonságot is. Valóban egy hirtelen változást idézett elő a Maserati háza táján, úgy tűnik, ők is szeretnének egy szeletet hasítani a luxus SUV kupék piacából. Az új modellt a mérnökök három fő alappillérre helyezték: dizájn, exkluzivitás és teljesítmény.
Maserati Levante - méretek
Hosszúság (mm) Szélesség (mm) Magasság (mm) Tengelytáv (mm) Csomagtér (liter)
5003 1968 1679 3004 538

Dizájn szempontjából sikerült újat alkotni. A keskenyre húzott lámpák és a méretes hűtőmaszk, a hosszúra nyújtott motorháztető és a gömbölyű far megjelenésében egyértelműen kiemeli a versenytársak közül az olasz SUV-t. A különleges formavilág nem véletlen. Ezzel a külsővel a kategória legjobb légellenállási tényezőjét (0,31) hozza a Levante. Odabent sem lehet panaszkodni a kinézetre. A műszerfal a klasszikus (Ghibli/Quattroporte által is alkalmazott) elrendezést követi, a bőrkárpit pedig egy vagy kétszínű összeállításban is rendelhető. Összesen 28 különböző kombináció közül választhatnak az ügyfelek, bizonyára mindenki megtalálja majd a saját stílusának leginkább megfelelőt.

Technikailag már alapáron is komoly szintet hoz a Levante. A Q4 AWD összkerékhajtás és a légrugózás mindenképp jár hozzá, ezen felül pedig hasonlóan a Lexus RX-hez, luxus- vagy sportcsomagot is választhatunk. A megfelelő úttartásról elektronikusan vezérelt lengéscsillapítók gondoskodnak. Ráadás, hogy a mérnökök úgy tervezték az egész karosszériát, hogy a kategóriájában a legalacsonyabb súlyponttal rendelkezzen. Arra is figyelmet fordítottak, hogy a súlyelosztás 50-50 százalékos legyen a tengelyek között. Mindezeket egybevéve a Levante egy igen mozgékony és kezes luxus SUV-nak ígérkezik.

A meghajtásról három különféle erőforrás gondoskodhat. Benzines fronton két 3,0 literes twin-turbós V6-os közül választhatunk, 350 és 430 lóerős kivitelben. Előbbi 500 Nm, míg utóbbi 580 Nm forgatónyomatékot ad. Ha ez kevés lenne, akkor választhatjuk a szintén 3,0 literes dízel V6-ost, amely 275 lóerőt és 600 Nm-t szabadít az aszfaltra. Mindháromhoz egységesen nyolcfokozatú ZF automata kapcsolódik, amely finom és gyors kapcsolásokkal juttatja el a hajtást a kerekekig. Menetdinamika szempontjából sem lehet panasz, a dízel 6,9 másodperc, a két benzines pedig 6,0, illetve 5,2 másodperc alatt katapultál 0-ról 100 km/órára.
Maserati Levante - motorkínálat
Motor Levante Levante S Levante Diesel
Emissziós norma Euro6
Hengerűrtartalom [cm3] 2979 2987
Hengerek/szelepek száma V6/24
Váltófajta/-fokozat ZF 8 fokozatú automata
Teljesítmény
[LE (1/min)]
350 (5750) 430 (5750) 275 (4000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 500 (4500-5000) 580 (4500-5000) 600 (2000-2600)
Végsebesség [km/h] 251 264 230
Gyorsulás
0-100 km/h
6,0 5,2 6,9
Fogyasztás vegyes
[l/100 km]
10,7 10,9 7,2
CO2-kibocsátás [g/km] 249 253 189
Saját tömeg [kg] 2109-2205

A Levantéval autózva nem kell aggódni, ha véget ér az aszfaltút vagy éppen mostoha téli körülmények közé keveredünk. A normál mód mellett off-road és ICE is választható, azaz laza talajon és jeges útfelület esetén is megfelelően boldogulhatunk. Ha pedig dinamikus vezetésre vágyunk, akkor rendelkezésre áll a sport mód, ahol kedvünkre hajszolhatjuk a lóerőket. Nem apózták el a választható extrák listáját sem, elvégre egy luxusautóban fura is lenne, ha nem lehetne felszerelni minden földi jóval.

A vezetést segítő rendszerek mára már szinte minden kategóriában megtalálhatóak. A Levantéból sem maradhat ki a stop&go funkcióval ellátott adaptív tempomat, a sávelhagyásra és sávváltásra figyelmeztető rendszer, az automatikus vészfékező rendszer, a 360 fokos kamera és az automata parkolóasszisztens. Ezeken felül 900 wattos Harman/Kardon vagy a még erősebb, 1280 wattos Bowers & Wilkins hifi közül választhatunk. 8,4 colos érintőképernyő, DAB tuner és a mobiltelefonunk internethozzáférését használó online funkciók is elérhetők lesznek. Az újdonság már konfigurálható, az árakról idehaza egyelőre nincs információ. Az első darabok szállítása az első félév végére várható.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:22
    Permalink

    Az árképzési technikákat ismerve ,hétköznapi halandó 35 – 50 Milla között választhat majd kis hazánkban ! Persze ez csak egy szerény tipp ,de kíváncsi leszek mennyire lepődünk majd meg, ha ki jön a hazai ára !?

  • 2017.10.28. at 05:22
    Permalink

    Hatulrol egy az egyben Cayenne, de ha letakarom az elejet akkor is. A mernokok szerntem a belter es a homlokfal kialakitasaban kaptak szabadkezet hogy Maserari szeru SUV-ot csinaljanak, amolyan LEGO. PErsze ettol meg lehet jo is, csak a parkolokban ne parkoljanak egymas melle, mert akkor kinos pillanatok johetnek…

  • 2017.10.28. at 05:22
    Permalink

    Az elejét szokni kell, az tény, de kellően egyedi és “maserati-s”. Egyvalamire biztos jó lesz a Levante: az amerikai piacon az eladásokat várhatóan megugrasztja majd, ahogy ez várható a Jaguar esetében is az érkező F-Pace piacra lépésével. Ezek az autók tulajdonképpen felérnek egy főhajtással az amerikai piac felé.

Vélemény, hozzászólás?