Frankfurt 2011: már itt vannak a kínaiak!
Négy autót hozott Frankfurtba a Chang’an
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Két sorozatgyártású és két tanulmányautóval jelentkeztek a Frankfurti Autószalonon a kínaiak, a négyajtósok mellett volt kompakt terepjáró és kupé is.
Egészen pofás a kínai négyajtós kupétanulmány, azaz a hibrid hajtású Sense
Hátulról is kellemes, lapos, elnyújtott formát mutat a Sense
Tanulmányaik közül az alacsony építésű, négyajtós, 5,2x2,0x1,37 méteres Sense kupé a legérdekesebb, bár ezt már a Sanghaji Autószalonon is bemutatták az év elején: háromliteres V6-osát egy konnektorról tölthető hibridrendszer egészíti ki, és bár ebben a formában nem túl valószínű megjelenése, formájával erősen utal következő autóik stílusára.
Főként hátulról, illetve oldalról, de kétségtelenül erős formai hasonlóság fedezhető fel a BMW X1 és a Chang'an SUV nevű szabadidő-autója között. A töréstesztekre nagyon kíváncsiak lennénk
Átlagos, normális megjelenésű autó az Eado, jó áron tarolhatna Európában is
Állítólag rendelhető, kész autó az elektromos Clover
A Chang'An utolsó, de talán legérdekesebb autója a már gyártósorról kínált, villanymotoros Clover, melyet 33,8 kWh-s lítium-vasnitrát akkumulátor táplál. Utóbbi feltöltéséhez hat óra szükséges, a 170 lóerős, 300 Newtonméter nyomatékú villanymotoros, elöl MacPherson, hátul multilink futóművön utazó Clover 130 km/órás tempóra képes, ellátmányában ESP, elektromos ablak, alufelni, navigáció és távirányítós központi zár, valamint navigáció is szerepel. A légkondi vélhetően nem véletlenül maradt ki a felsorolásból, fölösleges fogyasztókkal nem terhelik a kínai vásárlókat.