Golfütővel verte szét S 63 AMG Mercijét a tulaj

Rommá törtek egy golfütővel egy Mercedes-Benz S 63 AMG-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Többszöri motorhiba húzta fel a csúcs Mercedes-Benz tulajdonosát, ezért dühében egy golfütővel verte szét az autóját.


Az S 63 AMG a Mercedes-Benz, (manapság már Mercedes-AMG) kínálatának egyik legerősebb és egyben legdrágább luxus limuzinja. Dél-Koreában ez viszont nem igazán hatotta meg a 33 éves tulajdonost. Az információk szerint már háromszor volt gond a motorral, amelyre a helyi kereskedésben azt kapta válaszul, hogy ha legközelebb is előfordul, akkor majd kicserélik.
Hirdetés

A negyedik alkalom éppen egy családi út során következett be. A kereskedés viszont arra hivatkozott, hogy nem tudnak mit tenni, amíg a főnökük vissza nem tér az üzleti útjáról. Úgy tűnik, hogy ez már túlment a tulajdonos türelmi zónáján, ezért a kereskedés előtt egy golfütővel verte rommá autóját.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    [b]vett volna jó kis kocka hetvenes évekbeli amerikai vasat. azok is többet érnek,mint ezek a műanyagos,túlbonyolított “csúcsgépek”. saját tapasztalat :

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Kár fáradnod. Amikor belenéz egy tükörbe és ott nem véletlenül egy orángutánt lát, akkor is arról értekezik itt, hogy ő minimum a Geroge Clooney. EZ egy ilyen “istenbarma”, csak eteted a válaszoddal.

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Csak az orra, de nézd meg a hátulját is! De még mindig ott van a másik kettő…Elhiszed-e, hogy ezek se leégni nem fognak, se szétverni nem fogják őket sehol a világban? Ha jól rémlik, 6-os Bömbivel már több ilyen eset is volt ezelőtt – már várom a következőt:)

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    “Csak nem alternatíva egy 7-es Bökő, vagy S-osztály mellett:)”

    Rengeteg olyan autója van mindhárom koreai gyártónak, amit Európában nem forgalmaznak, különös tekintettel a luxusautókra. Hallottál-e már a Ssangyong Chairmanről, a Hyundai Genesisről vagy a Kia K900-ról?

    Azért, mert Te nem ismered ezeket, attól még léteznek:) Dehogy nincs alternatíva…

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Na, így mostmár sokkal jobb 🙂 Arrafelé nincs fogyasztóvédelem?

    Amúgy jók a koreai gépek, csak nem alternatíva egy 7-es Bökő, vagy S-osztály mellett 🙂 Viszont Ford Mondeo és Hyundai Sonata között én a hándéjre voksolnék 🙂

    Ezt nem vitaindítónak szántam, csak megjegyzem, hogy nem olyan rosszak ám azok a “koreai vackok”.

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    egyértelműen support hiba, ezek a túltöltött rendszerek már elég komplexek, nevetséges, hogy ezek a barmok nem nézték meg. azonnal megvonnám tőlük a jogok a merdzsó helyében.

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    csalfa gyerek, nem tud venni koreai likvid fost, mert tudod, a koreai likvid fosok nem árulnak 600-700 lovas luxus családi,sofőrös gépeket, amik ki is néznek valahogy. Nekik még kell 20-30 év, hogy eljussanak arra a szintre, h szériában toljanak ilyen gépeket, tudod csalfa? esetleg, ha a koreai likvid fosos popódból kivennéd a fejed látnád :D:D:D:D:D:D

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Kommentek a Youtube-videó alatt:

    “next time just buy a Kia or Hyundai”

    “That’s y u don’t buy an unreliable car. The s-class is very unreliable!”

    “S-Class probably means “Sh*t” class”

    “Buy a S-klasse Mercedes and get Z- klasse service…..Mercedes should be ashamed!”

    “it shows what fck joke is currently mercedes”

    Európa csúcsgépei manapság vagy leégnek vagy szétverik őket…

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Ha ez nem hoax, vagy valamilyen vírusvideó, ez aligha a Mercedesnek, hanem inkább a hitvány helyi márkaképviseletnek szólt. A németeknek legfeljebb annyira, hogy kicsit odafigyelhetnének a távol-keleti végekre is, hogy kiknek adnak importőri jogot.

    Mindenesetre örülök, hogy kománk ilyen civilizált módon megoldotta a problémát. Biztos rengeteget kellett dolgozni ezért az AMG-merciért 33 éves korára…

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Rohadt talicska! Ki kell vinni a dzsindzsába, aztán megkínálni egy vállról indítható rakétával! A mester még finoman is bánt vele – legközelebb majd okosan dönt, és vesz egy jó minőségű hazai verdát.

    Érdekes, akárhányszor ilyen eset történik, mindig német autót vernek szét – ezek mikor tanulnak már meg autót gyártani? 100 év se volt elég hozzá!?:):):)

    Király vagy, mester! Ez valami őrült jó!:)

Vélemény, hozzászólás?