Gyökeres fordulat a Mazdától, 2012-től jönnek az új modellek

Utolsó csavarig új autó lesz a következő Mazda6

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokoldalú padlólemezt fejlesztenek, amibe az eddiginél takarékosabb motorokat építenek. Először a Mazda6 újul meg 2012-ben.

Teljesen új padlólemezen dolgoznak a Mazda mérnökei, amely igazán sokoldalúnak ígérkezik. A Mazda6 mellett a CX-7 utóda és egy új, nagyméretű buszlimuzint is készítenek majd az új alapra, amely teljesen új fejlesztésű futóművet is kap. Az új, Sky motorgeneráció minden eddiginél takarékosabbnak ígérkezik, ráadásul a főmérnök szerint legalább egy évtizeden át képes lesz megfelelni a törvényi előírásoknak. A kétliteres benzinmotornál 130 g/km-es, a 2,2-es dízelnél 105 g/km-es CO2-kibocsájtást tartanak reálisnak, ez benzinből 4,5, gázolajból kevesebb, mint 4 l/100 km-es szabványos átlagfogyasztást feltételez. Azért, hogy a csak 2013-tól érvényes Euro 6-os előírásoknak megfeleljenek a négyhengeresek, a jelenleginél sokkal komolyabb kipufogóra van szükségük – részben ez indokolja az új padlólemez fejlesztését, a jelenlegiben ugyanis egyszerűen nem fér el a több helyet igénylő rendszer.
A Sky dízelmotor különlegessége a nagyon alacsony, 14:1-hez sűrítés, trükkös üzemanyag-befecskendezés és változó kipufogószelep-vezérlés teszi képessé az Euro 6-os előírások betartására drága NOx katalizátor nélkül, azaz olcsóbban gyártható lesz, mint a mai dízel. A benzinmotornál extrém magasnak számít a 14:1-hez sűrítés, itt továbbra se használnak turbófeltöltőt, de ennek ellenére megnövelik a nyomatékot alacsony fordulaton. Speciális, 4-2-1 leömlője több helyet igényel az eddiginél. Az új padlólemez lényegében egy szabadon alakítható acél térváz lesz, amelyből gond nélkül lehet kivenni – Mazda3 – vagy akár betenni – CX-7 – elemeket, és a mérnökök épp azon dolgoznak gőzerővel, hogy a következő Mazda2-est is erre építsék fel. Először azonban a 2012-ben érkező új Mazda6-osnál fogunk találkozni vele.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?