Gyorsan meggondolta magát a VW a hidrogénnel kapcsolatban

A Volkswagen mégsem hozna hidrogénhajtást a piacra ebben az étvizedben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nemrég még a hidrogénhajtás technológiájával kísérletezett a német márka, most viszont azt nyilatkozták, nem kivitelezhető a személyautókban.

A hidrogénhajtást egy ideje már nagy várakozások övezik, a villanyautók ellenzőinek egy része szerint ez lehet az igazán praktikus, megfizethető alternatíva. Elvileg adott minden a sikerhez: zéró emisszió, a hagyományos üzemanyaghoz hasonló tankolási idő, és a dízeleknél megszokott, tisztességes hatótáv. Már csak jó sok hidrogéntöltő-állomást kéne létesíteni, de hát annak idején ugyanez kellett a benzines autók elterjedéséhez is, szóval előbb-utóbb biztos eljön a hidrogénes utópia ugye? Nos, a Volkswagen szerint nem biztos, vagy ők legalábbis nem lesznek ennek része ebben az évtizedben.
Hirdetés
Az Autobild.es híroldalnak nyilatkozó Volkswagen Személygépjárművek vezérigazgató Las Vegasban a CES kiállításon azt mondta: "A hidrogén nem nekünk való. Nem. A hidrogén drága. Nem versenyképes, főleg nem a személygépjárműveknél, ahol a tartály helyet vesz el az utastérből. Talán a haszongépjárműveknél, de nem a személyautóknál. Szóval nem látom, hogy ebben az évtizedben megvalósulna. A Volkswagennél nem." Három éve szintén azt nyilatkozta a márka műszaki vezetője, hogy nem a Volkswagennek való a technológia. Az egészben csak az az érdekes, hogy nem is olyan régen, 2021. júliusában a Volkswagen a német Kraftwerk Tubes-szal közösen védetett le egy szabadalmat, ami pont a hidrogénhajtású autókba építhető. Az akkori, Techgoing.com által szemlézett tervek szerint egy akár 2000 km-es hatótávú hidrogénes autót fejlesztettek volna, illetve a kifejlesztett meghajtást más autógyártóknak is eladták volna, hogy 2026-ra már 10 000 járműben legyen ez a technológia. A Kraftwerk Tubes és a Volkswagen újítása akkor az üzemanyagcella membránjának anyaga volt, a Hyundai és a Toyota által használt polimer helyett ők kerámiából készítették, ami olcsóbb. Még korábban, egészen pontosan 2014-ben pedig a Passatból és a Golfból is bemutatott egy-egy hidrogénhajtású koncepciót a Volkswagen. Most viszont úgy tűnik, a kutatások nem vezettek sikerre, vagy esetleg a Volkswagenen belül is megoszlanak a vélemények a hidrogénhajtás kivitelezhetőségéről.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?