Ha lenne AMTS, ilyen lenne

Ma nyitott volna, de ősszel lesz AMTS, videón egy kis ízelítő

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Február 27-én ütötte fel a fejét az akkor még kacsának minősített hír, hogy elmarad az AMTS, másnap lemondták a Genfi Autószalont, egy héttel később pedig az AMTS-t is. Ma már nem kérdés, hogy jó döntés volt. AMTS helyett egy videót azért kaptunk.

Február utolsó hetében hazánkból még távolinak tűnt a COVID-19, ám már akkor felmerült, akkor még csak rémhírként, hogy elmarad az AMTS. Tény, hogy kacsa volt, hiszen nem marad el, csak őszre került, de onnantól kezdve felpörögtek az események: másnap született meg a svájci kormányhatározat, ami törölte a Genfi Autószalont. Néhány nappal később az AMTS szervezőcsapata is megkezdte az átszervezést, mi kétszeresen is érintettek voltunk, hiszen kint lettünk volna a Használtautó.hu/Jófogás/Autónavigátor stábbal is, valamint az Év Magyar Autója/Magyarország Autója díjátadó is ott lett volna. A COVID ezeket is áthúzta, de húzzon csak át mindent annak érdekében, hogy ne legyen nálunk olyan hatása, mint Olaszországban, ahol már nagyobb pusztítást végzett, mint Kínában.
Hirdetés
Most, ahogyan azt már mondtuk, otthon kell maradni, ehhez pedig az AMTS csapata is készített egy videót. Nézzétek, éljétek egy kicsit át, hogy milyen lenne az AMTS e hétvégén, milyen lesz majd ősszel!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?