Harmadik futamához ért az Országos Rallye Bajnokság. Nagy a harc

Hét év után ismét: Iseum Rally Szombathelyen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hét év szünet után a hétvégén ismét Szombathelyre látogatnak a rali országos bajnokság résztvevői, jön az Iseum Rally.


A most következő Iseum Rally az idei sorozat harmadik, egyben első murvás versenye lesz, amelyen elrajtol a Historic Challenge mezőnye is. A viadal csütörtöki sajtótájékoztatóján Koczka Tibor, Szombathely alpolgármestere a résztvevőket üdvözölve arról szólt, hogy a vasi megyeszékhelyen hagyományai vannak az autósportnak - írja az MTI. Az önkormányzat a turisztika, a városmarketing szempontjából is komoly lehetőségeket lát abban, hogy ismét otthont adhat a versenynek, amely nevében is Szombathely egyik legismertebb látványosságát, az Iseumot népszerűsíti.Markó Tibor, a verseny főszervezője elmondta: az elmúlt években Bükfürdő adott otthont a Vas megyei murvás raliversenynek, amely most hosszabb kihagyás után tér vissza Szombathelyre. Szólt arról is, hogy a versenyzőknek szombaton és vasárnap több murvás gyorsasági szakaszon is végig kell majd menniük, amelyek minősége kifogástalan, így élvezetes verseny vár a résztevőkre és a nézőkre egyaránt. Elmondta még, hogy péntek este az Iseum szomszédságában különleges rajtceremónia zajlik majd, amelyen a pilóták fények, füst és speciális effektek kíséretében gördülnek fel autójukkal egy színpadra, ahol jól láthatja majd őket a megnyitó közönsége, és rövid interjú is készül velük. Hangulatos showt terveznek, melyet utcabál jellegű autós parti követ.
A verseny szombat délután 14 órakor kezdődik, először az ob és a Historic Challenge mezőnye rajtol el, majd vasárnap reggel 6 órától a Rallye2 résztvevői is csatlakoznak. A három kategóriában összesen több mint száz nevezés érkezett.
A hétszeres magyar bajnok ifj. Tóth János - aki navigátorával Szőke Tamással vett részt a sajtótájékoztatón - úgy fogalmazott: egyelőre még tanulási fázisban vannak, össze kell szokniuk, és új Peugeot R5-ös autójukat is jobban meg kell ismerniük, ezért elsősorban az a céljuk, hogy célba érjenek. Ugyanakkor megjegyezte: ez persze nem jelenti azt, hogy lassan mennének majd, természetesen most is jó eredményt akarnak elérni. A pilóta és navigátora a csütörtöki teszt alapján jónak tartja a murvás gyorsasági szakaszokat, de elmondták, hogy mivel esőre is lehet számítani, azokon a részeken, ahol földúton is haladnak, fokozottan ügyelniük kell majd.
Hirdetés
A címvédő Kazár Miklós visszatér a Mitsubushi Lancer volánja mögé azután, hogy az első két versenyt Ford Fiestával teljesítette. A miskolci pilóta 2012-ben ezzel az autóval győzött a vasi ralin, ezért döntött a váltás mellett. A bajnokságot vezető Herczig Norbert/Bacigál Igor páros szokás szerint Skoda Fabiával indul, s bár a murvás futamot, a féktávok versenyét nem érzik számukra előnyösnek, így is dobogós helyezésre, pontelőnyük megőrzésére számítanak.
Az Országos Rallye Bajnokság állása az Iseum Rally előtt
PozícióPilóta / NavigátorPont 
1.Herczig Norbert/Igor Bacigál53
2.Kazár Miklós/Ferencz Ramón40
3.Turán Frigyes/Zsiros Gábor29
4.ifj. Tóth János/Szőke Tamás23

A rali ob gyorsasági szakaszain rendezik a tereprali ob második futamát, a Riverside Baját is a hétvégén. A 38 tagú mezőnyt felvonultató versenyen az ausztriai Rechnitz, valamint Sárvár lesz a központ. A motorosok és a quadosok számára egyben Európa-bajnoki futam is lesz a viadal, az autósok pedig a Zóna Eb idei negyedik viadalát teljesítik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?