Állami támogatással csábít a Mercedes EQA 250+

Mutatjuk, hogyan kényelmesebb a villanyautózás!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Frissült a legkisebb EQ Mercedes, ám most egy kicsit mesélünk arról is, mennyivel egyszerűbb az élet a Mercedes me Charge kártyával.

Most igencsak csábító feltételekkel érhető el az EQA hiszen állami támogatás is él a vásárláshoz azok számára, akik a vállalkozóként vennének belőle, emellett ajándék „tankolókártyát” is ad hozzá a Mercedes, amire lentebb kitérek. Először kezdjük azonban azzal, hogy mitől friss az EQA. Ha a formatervét nézzük, akkor elöl fedezhetjük fel a leglátványosabb változásokat. Megújult a hűtőmaszkot helyettesítő fekete díszbetét, amelyen az apró csillagmotívumok attól függően krómhatásúak vagy sem, hogy milyen felszereltséggel rendeli az ügyfél. A tesztautón nem csillognak krómosan, tehát sejthető, hogy nem a csúcsfelszereltségű változat. Ízlés kérdések, de szerintem jobban néz ki, ha „csillognak a csillagok”. Emellett optimalizálták a légellenállást, amihez valószínűleg hozzájárult, hogy módosítottak a lökhárítókon. Ezzel pedigvégére is értünk a külső változásoknak.
Hirdetés
Bent új, multifunkciós kormánykerék vár, amelynek nagyon kellemes a karimavastagsága, jól kézre áll. Továbbá A multimédiás kijelző alapból 10,25 colos,a legújabb MBUX rendszer fut rajta, amelynek köszönhetően már vezeték nélkül is támogatja az Apple CarPlayt és az Android Autót. Természetesen a vezető előtti műszeregység is digitális, az anyagminőség pedig hozza a prémiumszinten elvártat. Ahogy a helykínálat is a kategória átlagát. Hátul simán jól érezhetik magukat az átlagos termetű felnőttek, bár inkább rövidebb távokon, és ugyanígy elöl is az ülések bár megfelelően párnázottak, de hosszabb távon már fészkelődni kell bennük. Márpedig az autó egyik erénye a nagy hatótáv, de erre mindjárt kitérek. Előtte még gyorsan megemlítem, hogy a csomagtér alapból 340 literes, bár a töltőkábeleknek nincsen külön rekesz, viszont igény esetén 1320 literesre is bővíthető. Na, de jöjjön a frissítés legfontosabb része, illetve a + jel magyarázata a modell nevében! Ez a 250+ jelenti a nagyobb akkumulátort, ami nettó 70,5 kWh kapacitású. Kizárólag fronthajtású lehet így az EQA, aminek nem éreztem hátrányát a tesztidőszak alatt. A villanymotor 190 lóereje és 385 Nm nyomatéka finoman érkezik a kerekekhez, nem radírozza le hamar a gumikat, szóval ügyes a kipörgésgátló. Ez az erő is elég ahhoz, hogy minden belső égésű motorral felvértezett autót maga mögé utasítson induláskor, tehát előzéskor sem kell aggódni. A 8,6 másodperces százas sprint és a rugalmasság mindenre megfelelő, ahogy a 160 km/h végsebességnél sincs szükség többre itthon. Főleg, hogy városi, elővárosi ingázásra a legjobbak a villanyautók. Ám ezzel a nagy akkumulátorral az EQA képes akár 530 kilométeres hatótávra is. A tapasztalataim alapján az 500 kilométert valóban képes elérni, egészen meglepődtem a kedvező fogyasztásán. A kijelzőn 12,9 kWh/100 km szerepelt, a tényleges mérés szerinti átlag pedig 13,1 kWh/100 km lett, és ez egy klasszikus vegyes átlag autópályával, országúttal várossal, sőt többnyire a dimbes-dombos agglomerációba rohangálással.
Hirdetés
A menettulajdonságokra a villanyautók esetében nem érdemes túl sok karaktert pazarolni, mert szinte ugyanolyanok. Kicsit steril a kormányzás, érezni ezen is a közel 2 tonnányi alaptömeget, viszont lágy a rugózás, ami jól jön a hazai utakon és összességében nagyon kellemes közlekedni az EQA-val. A Mercedes me Charge kártyával ráadásul az utcai töltések sem kavarnak be az összképbe. ha épp nem tudják az autót otthon, kényelmesen feltölteni, akkor a legtöbb utcai oszlopnál sem kell a különböző applikációkkal vacakolni. Egyszer kell az autót beregisztrálni a Mercedes saját rendszerében és a kártyát csak odaérinteni a töltőoszlop megfelelő részéhez. Hab a tortán, hogy most az új autó vásárlásához körülbelül 1 évre elegendő töltőkártyát is ad a Mercedes. És akkor elérkeztünk az árához, ami szintén tükrözi, hogy prémiumszegmensről beszélünk. A 250+ listaára 22 788 000 forint, ebből jön le a 4 milliós állami támogatás. Szerencsére már alapáron nagyon gazdag a felszereltsége, a fontosabb kényelmi és biztonsági berendezéseket tartalmazza. A tesztautón a szürke metálfény, a téli csomag és a sötétített hővédő üvegekkel toldották meg a listát, így lett az ára 23,4 millió forint, ami az állami támogatással 19,4 millió forintra csökken. Márpedig ma egy prémium, kompakt crossoverért ez egy megfontolandó ajánlat.
Hirdetés
Árak
Tesztmodell alapára
22 780 000 Ft (2024.04.18.)
Tesztautó ára
23 424 270 Ft (2024.04.18.)
Műszaki adatok
Teljesítmény:
141 kW (192 LE)
Nyomaték:
385 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8.6 s
Végsebesség:
160 km/h
Méretek
Hosszúság:
4463 mm
Szélesség:
1834 mm
Magasság:
1612 mm
Saját tömeg:
1980 kg
Össztömeg:
2470 kg
Tengelytáv:
2729 mm
Karosszéria-kivitel:
Crossover
Csomagtér:
340-1320 l
Motor és váltó
Motor:
Villanymotor
Sebességváltó:
irányváltó
Nyomaték:
385 Nm
Teljesítmény:
141 kW (192 LE)
Menetteljesítmény
Végsebesség:
160 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8.6 s
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2024.04.18. at 16:20
    Permalink

    Már több hasonló cikknél leírtam, hogy ez az állami támogatás csak egy beetetés, de a gyakorlatban semmi értelme sincs. Pláne nem ennél a Mercedesnél. Nem magamtól találtam ki, hanem több szakértő cikkét olvastam és hallgattam ilyen adásokat.
    A lényeg, hogy a támogatás csak céges vásárlásra jár és csak akkor, ha az autó meghatározott időn (kevesebb mint 2 év) belül a cég nevére kerül. Ebben az esetben viszont nem lehet visszaigényelni az ÁFÁ-t, ami a cégeknek alapból jár lízing esetén. Tehát vagy a 4 milliós kedvezmény vagy az ÁFA. Ennél a Mercinél az ÁFA a magasabb összeg és majdnem mindegyik villanyautónál így van. Ahol nem ott is csak pár százezer Ft a különbség.

    • 2024.04.18. at 23:03
      Permalink

      Igen, ha egy cég vagy vállalkozó nem ÁFA körös, akkor jó lehet ez a megoldás. De egyrészt ebben az esetben az éves maximális bevétel 12 millió Ft lehet. Ha egy vállalkozónak vagy cégnek az árbevétele évi 12 millió Ft, az nehezen vesz 20 milliós autót. Vagy ha vesz, akkor szinte biztos, hogy nem szeretné egy összegben kifizetni, hanem lízingelni fogja. Akkor meg ugye nem kerül a nevére a megadott határidőig.
      Tehát annak a bt-nek vagy egyéni vállalkozónak jó, aki a 12 milliós éves árbevétele ellenére egy összegben ki tud fizetni egy 20 milliós autót.

Vélemény, hozzászólás?