A Cyber X-et még a Sanghaji Autószalonon leplezték le, a márka életében pedig több szempontból is különleges. Egyrészt, ez az első típus, amelyen az emblémák elöl-hátul kontúrvilágítást kapnak, másrészt a nappali menetfényeket bukólámpás megoldással helyezték el az autó frontrészén. Az európai premiert július 10-én, a goodwoodi Festival of Speed eseményen tartják.
Emellett a Cyber sorozat másik tagja, a Cyberster is ott lesz. Persze, ez már nem teljesen újdonság, hiszen itthon is megnéztük már, ugyanakkor a Black kivitel itt először lesz látható - legalábbis a kontinensen. Illetve a közleményben kiemelték, az MG egy "technológiailag előremutató elektromos járművet is bemutat a fesztiválon", viszont erről pontosabb információkat nem közöltek. Az újdonságok leleplezését július 10-én tartják.




