Időutazás: veteránok a Papp László Budapest Sportarénában

Nemzetközi Oldtimer és Youngtimer Fesztivál

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szeptember utolsó hétvégéjén, 23-án, 24-én és 25-én, a Papp László Sportarénában rendezik az I. Nemzetközi Oldtimer és Youngtimer fesztivált.


Az életét az idős autók között töltő, azok újjáélesztésével és az utókor számára megőrzésével foglalkozó Czakó János és csapata idén ősszel az I. Nemzetközi Oldtimer és Youngtimer fesztivál által ország-világ számára kívánja bemutatni, milyen is volt a korabeli autózás, az autózás szenvedélye. Nem csak az automobilok lesznek megismerhetők, minden más is, ami a régmúlt autózásával járt. Korhű műhelyek, baleseti helyszínelés akkori ruhákban és eszközökkel!
A kapuit szeptember utolsó hétvégéjén, azaz 23-án péntek délben nyitó és látogatóit 24-én szombaton, valamint 25-én vasárnap is tárt karokkal váró tárlat ugyanakkor nem csak a nagyközönségnek, szakmai hátterével a bennfenteseknek is szól. A hazai gyűjtői és restaurátori kört a magas színvonalú nyugat-európai alkatrészek gyártóival, illetve forgalmazóival kívánja találkoztatni, legfőbb küldetése pedig, hogy a kiállításra invitált, Nyugat-Európában élő veteránjármű-tulajdonosokkal megismertesse a hazai, rendkívül magas színvonalon restauráló szakemberek és műhelyek munkáit. Azaz a kiállítás nem csak a múltról, hanem kicsit a jelenről, a hazai szakemberek eredményeiről is szól.
Hirdetés
A gyerekeket az idős autók mellett játszóházzal és meseszínházzal is lekötő, a hölgyeket sminkbemutatóval icsábító, MSN, HiJack, Mystery Gang, Gál Csaba Boogie, Roy és Ádám koncerteket, valamint Balázs Klári és Korda György, Komár László elődadását is felvonultató fesztivál nem csupán a műszaki hagyaték ápolásával mutatja társadalmi felelősségvállalását. A pénzhiánnyal küszködő Országos Mentőszolgálat, illetve a szervezet történetét bemutató, Markó utcai Mentőmúzeum számára weboldalán, a www.oldtimerfesztival.hu címen jótékonysági árverést szervez, a „Ralleykirály” becenéven ismert, 23 EB, 32 OB futamgyőzelmet és két alkalommal Európa-bajnoki bronzérmet szerzett Ferjáncz Attila verseny-overálljára lehet majd licitálni.

A koncertek, előadások, távirányítós-autó verseny, valamint az emblémájuk, azaz a Spirit of Extasy századik évét ünneplő Rolls Royce-ok és Volkswagen Bogarak felvonulása mellett a látogatók szavazatait váró Szépségverseny is a programok része lesz, elkerülhetetlennek tűnik tehát a családok minden tagja számára érdekességeket kínáló tárlat részletes átnézése.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?