Így azonosíthatod majd be az új Audikat
Jönnek az új elnevezések az Audi kínálatában
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Egységesíti elnevezéseit az Audi, a korában Kínában már látott számozások az autók hátulján már idén megjelennek a többi piacon is. Egyszerűbb lesz a motorok beazonosítása.
Két betű fog megjelenni az új Audik hátulján, közvetlen a motor fajtája előtt
Kicsit változtat az Audi a modellek elnevezésén, persze semmi drasztikusra nem kell számítani, plusz adatok jelenek meg az autók hátulján. Eddig csak azt lehetett leolvasni az Audik hátulján, hogy benzines TFSI, vagy dízel TDI motor dolgozik benne, már amelyiket persze feliratokkal rendelték. Mostantól a teljesítményszintet is leolvashatjuk majd róluk. Ez Kínában már jó ideje így van, két szám szerepelt a TFSI, vagy TDI betűkombináció előtt, amik a teljesítményre utalnak, és jól sejtik, ez nem ilyen egyszerű, mivel igencsak kevés a két számjegyű lóerő, de még kilowatt adat is az Audi motorkínálatában.
Teljesítmény szerint kapják majd a számokat, logikusan minél nagyobb, annál erősebb. A csúcs a 70-es, 544 lóerős lesz
A betűk elé kerülő számok 30-70-ig jelennek majd meg, köztük 5-ös lépcsőkkel, de a 60 fölött egyből a 70-es lesz. A német nyelvű táblázatból az adatok könnyedén leolvashatóak, 30-cal a 110-130 lóerőig terjedő motorok, míg 70-essel a csúcs 400 kW-os, vagyis 544 lóerős csúcsmodell lesz jelölve. Az S és RS modellek nem kapnak számokat, mivel csak egyféle motor érhető el hozzájuk. Az új számozások először az A8 vadonatúj generációjánál jelennek majd meg ez év végén, később a többi modell is így fog érkezni.
Kínában eddig is így jelölték az Audi modelljeit, most mindenhol egységesítik az elnevezéseket, 30-assal a 110-130 lóerős motorok lesznek jelölve
mekkora ostobaság.
de hát ódi:))))
40-45-ös szám (teljesítmény) felletti autókat teljesen felesleges gyártásba engedni. Csak a súlyos, vagy halálos balesetek számát, illetve a környezetszennyezést növelik.
5 évvel ezelőtt ha besétáltál az audi gyárba akkor is jópár autón rajt voltak ezek a számozások csak épp nem nyugatra küldték őket, úgyhogy ez csak itt új.
Én csak azt nem értem, hogy miért nem lehet minden cikkben kilowattokról beszélni? Ennyi lovas, annyi lovas… hát hol vagyunk a sztyeppén? Kit izgatnak, hogy mennyi lovas? Ez csak olyan illúzió, hogy több van, mint amennyi. + majdnem mindenütt euróval fizetnek, de unos-untalan minden suttyó összeget átszámolunk forintba is… de minek? Szemfényvesztés ez.