Ilyen lehet a Ford Mondeo RS

Hazai munka: Ford Mondeo RS X-Tomi szerint

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alig futott be a hazai piacra az új Ford Mondeo, a hazai virtuáltuner már a majdani, nem is biztosan érkező izomverzió megjelenését vizionálja.


Bár a hazai piacon új, s a forgalomban még alig látott a "legújabb" Ford Mondeo, Fusion néven Amerikában már évek óta fut, csak nekünk, európaiaknak kellett rá sokat várnunk. A forma persze már régóta ismerős lehet: 2012 őszén debütált a Párizsi Autószalonon. Az aktuális Mondeo szerényebbik izomverzióját, azaz ST kiadását már tavaly megrajzolta a hazai, de világszerte elismert virtuáltunernek számító X-Tomi, most pedig az annál is erősebb RS tervével állt elő.
Hirdetés

A legfrissebb hírek szerint a Mondeo RS valóban érkezhet, 3,5 literes V6-os EcoBoost turbómotorral és 400 lóerővel. Ha valóban lesz ilyen, minden bizonnyal csak a széria vége felé jöhet - ahogyan láttuk a Focus esetén (immár kétszer is).
Egyelőre tehát aligha jelenhet meg a spekulatív képek szerint az összes többi verzióénál vadabb, hátul természetesen diffúzoros lökhárítóval, szélesített sárvédőkkel és hatalmas alukerekekkel szerelt RS. Ha jönni fog, bizonyára fékekből futóműből is "keményebbeket" kap a többi kiadáshoz mérten, a teljesítmény növeléséhez pedig némi csökkentés is társul majd - a hasmagasság vonatkozásában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?