Íme a magyar gyártású, elektromos Mercedes

Kínában debütált, Kecskeméten készül majd a világpiac számára a Mercedes EQB

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új elektromos, a gyári nevezéktan szerint EQ modellel bővül a Mercedes kínálata, a GLB hétülésesként is elérhető lesz, a Mercedes-Benz Kecskeméti gyárában fog készülni.

Kínában, Sanghajban debütált a legújabb elektromos Mercedes. A németek alaposan rákapcsoltak az elektromos modellek terén, hiszen az EQC és EQV modellek után idén már kihozták a GLA-ra épülő EQA-t, e héten debütált az új S-osztály elektromos kiadásaként az EQS, most pedig néhány nappal később itt az EQB, ami logikusan a GLB teljesen elektromos kiadása. A műszaki tartalom kitalálható, hiszen nem csak az EQA-val, hanem a már tesztelt GLB-vel is közös alapokra épül az EQB. Azon túl, hogy hétülésesként is elérhető lesz, így hazánkban a nagycsaládos vásárlók ártámogatására is jogosult (amivel sokkalta biztosabban számolhatunk, mint az elektromos modellekével), még egy igen komoly hazai vonatkozása van: míg a helyi piac számára Kínában (a pekingi BBAC német-kínai közös vállalkozás keretében) fog készülni, a világpiac számára a Mercedes-Benz a CLA-t kizárólagosan és az A-osztályt is részint gyártó kecskeméti gyára fogja előállítani.
Hirdetés
Az EQB méreteivel (4684x1934x1667 mm, tengelytáv: 2839 mm) a GLB-t hozza, módosított lökhárítóival, teljesen LED-es fényszóróival, köztük LED-csíkos hűtőmaszkjával és farkialakítával az EQ-modellekre jellemző megjelenést hoz, teljesen burkolt padlólemezével pedig kedvező, Cw=0,28 alaktényezőjű. Kínában egy gazdagon felszerelt, 292 lóerős, AMG Line csúcsverzióval debütált a hétüléses villany-Mercedes. Európában már a bevezetéskor is elérhető lesz többféle hajtáslánc különböző teljesítményszinttel, első- és összkerékhajtással és akár 272 lóerő feletti teljesítménnyel. Az európai piacon 66,5 kWh-s nettó kapacitású akkumulátorra számíthatunk, amely a Daimler kamenzi (Németország) és jawori (Lengyelország) gyárában készül. Később egy különösen nagy hatótávú verzió is érkezik. Az európai EQB 350 4MATIC vegyes áramfogyasztása a WLTP normák szerint 19,2 kWh/100 kilométer, amellyel akár 478 kilométeres hatótávra is képes a modell. Az opciós harmadik üléssort az EQB esetén is csak 1,65 méteres magasságig ajánlja a Mercedes, a csomagtér valamivel kisebb méretű, mint a GLB-nél, de így is alaphelyzetben 495 (a hétülésesnél 465) literes, üléshajtással 1710 (a hétülésesnél 1620) liter érhető el. Az EQB esetén alapáras a nagyobbik, egybeolvasztott kijelzős, MBUX rendszer, valamint a töltőadatbázissal és Eco útvonaltervezéssel kiegészített navigációs rendszer is. Alapáras a 11 kW-os AC tölthetőség, amivel 6 óra alatt telíthető az akkumulátor, illetve a 100 kW-os DC villámtöltés is, amivel 30 perc alatt megvan a 0-80%-is töltés. Alapáron jár az aktív sávtartó és vészfékező rendszer, valamint a Mercedes me Charge hozzáférés is, ez a világ legnagyobb töltési hálózatát fogja össze: 31 országban több mint félmillió töltőállomásról, integrált fizetéssel és egyszerű számlázással vételezhetünk vele áramot. Ráadásul a Mercedes-Benz garantálja, hogy a felhasznált energia megújuló áramforrásból kerül vissza a rendszerbe.
Hirdetés

Az EQB lesz az első magyarországi, sorozatgyártású és teljesen elektromos autó.

Jól kiegészíti a konnektoros hibrid hajtásláncokkal szerelt CLA és CLA Shooting Brake, illetve a néhány héttel ezelőtt indult konnektoros hibrid A-osztály kínálatát, amely a németországi Rastattban található gyár mellett hazánkban is készül. A gyártás előkészületei a Mercedes-Benz szerint már előrehaladottak, így nem csupán a termelés, a forgalmazás is megindulhat már az idei évben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?