Ismét 400 forint alá megy a benzin
Szerdától a benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A várakozások szerint mérséklődik a gázolaj ára szerdán, meglepetés, hogy a benziné is apad, utóbbié ráadásul jelentősebben.
Ha az idei évet nézzük, a benzin esetében 1 forintos drágulás, az eddig változatlan árú gázolajnál 3 forintos ármérséklés lesz látható a hét második felétől. A tavaly januári, azaz egy évvel korábbi szintekhez képest ugyanakkor a benzinnél látható jelentősebb, 14 forintos (3,4%-os) árapadás, míg a dízelnél mindössze 1 forintos (0,2%-os). Kár, hogy az egyes kutak közötti áreltérések ennél jóval jelentősebbek, akár literenkénti 20-30 forintosak, így bár szerdától olcsóbban tankolhatunk, továbbra sem az üzemanyag-vételezés idejére, hanem annak helyére ajánlott elsősorban figyelni.
Ha elmozdulás nélküli, akkor nem olyan vészes. Ha tényleg kell, akkor sportorvos (általában ők foglalkoznak ezzel, h a kedves sportoló a gipsz/sín levétele utáni 2-3 hónapban már tudjanak edzeni), elküld gyógytornára meg mond valami csuklószorító márkát/tipust. Ha meg nem akarsz elmenni orvoshoz, akk gugliba beírod h egészségügyi csuklószorító. Lehetőleg olyat keress, ami hüvelykujjat is rögzít, tudtommal scaphoidea törésénél a gipszet is addig alakítják ki.
csak pár találat:
[url]http://gyogyaszati.hu/termekek/sport-fittnessz-es-masszazs-termekek/9/csukloszoritok-csuklobandazsok/124/page=1[/url]
[url]http://www.medident.hu/csukl%C3%B3szor%C3%ADt%C3%B3/106-csukl%C3%B3szor%C3%ADt%C3%B3-elasztikus.html[/url]
[url]http://www.pingvinpatika.hu/gyogyaszati+segedeszkozok/polyak+szoritokotesek+1/[/url]
Mint ahogy azt az utolsón is látod, gyógyszertárakban kaphatók. Vagy ott van Gé általi verzió.
Szerintem készen nem fogsz kapni normálisat. Egyszerűbb ha kéznél van valaki naponta egyszer és befáslizza, ha ért hozzá olyan fixre is tudja kötni mint a gipsz.