Itt a friss Audi e-tron, immár Q8 néven!

Talán önmagában nem volt elég csábító az e-tron név?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Audi e-tron Q8-ra keresztelésével valószínűleg szeretné hangsúlyozni az Audi, hogy ez most a csúcs villany-SUV a márkánál.

Az e-tron ráncfelvarrásának legnagyobb durranása a nevének változása. Most már Q8 e-tron néven fut a modell, amelynek átrajzolták kicsit a hűtőmaszkját és az első lökhárítót, aminek a szélein nagyobbak lettek a légterelők. Hátul is új a lökhárító és vele együtt a diffúzorbetét, viszont a lámpatesteken úgy tűnik sehol nem változtattak. Ugyanakkor új az embléma, ráadásul a B-oszlopokon is ott díszeleg a márkanév. Emellett sikerült a légellenállási együtthatót 0,28-ról 0,27 cW értékre faragni, a Sportback esetében pedig 0,26-ról 0,24 cW-re csökkent az érték. Bent sem nagyok a változások, az új kormánykeréken kívül minden maradt a megszokott, az infotainment és a klíma két külön kijelzőről vezérelhető, a fizikai gombok jelenléte pedig minimális.
Hirdetés
Nagyobb változást az akkumulátorok tájékán találhatunk. A belépő modell, a Q8 50 e-tron akkumulátor kapacitása 69 kilowattóráról 89-re nőtt, ami 29 százalékos növekedést jelent. gy a hatótáv is 341 kilométerről 491 km-re nőtt, a Sportback esetében pedig 505 kilométerre WLTP-ciklus szerint. Az 55 e-tron és az SQ8 e-tron pedig 106 kilowattórás akksikat kap. Előbbi két villanymotorral és 582 kilométeres hatótávval büszkélkedhet, a Sportback pedig 600 kilométerrel, az SQ8 pedig három villanymotorral és 494 km-rel, míg ennek a Sportback változata 513 kilométeres hatótávval. A Q8 50 e-tron 150 kW-os egyenáramú töltési sebessége változatlan maradt, de az 55-ös és az SQ8 modelleknél 170 kW-ra emelkedett. Ezzel 31 perc alatt lehet 10 százalékról 80 százalékra tölteni az akksit. AC töltőn pedig 9 óra és 15 perc a 11 kilowattos töltéssel, vagy 4 óra és 45 perc a 22 kilowattossal. A nagyobb akkumulátorok esetén ezek az értékek 11,5 óra, illetve 6 óra.
Hirdetés
Ha a teljesítményt nézzük, akkor a Q8 50 e-tron 250 kW-ot ad 664 Nm forgatónyomaték mellett , a Q8 55 e-tron 300 kW teljesítményt nyújt és szintén 664 Nm nyomatékot 200 km/h végsebességgel, míg az SQ8 e-tron 370 kW-ot és 973 Nm nyomatékot kínál. A márkakereskedésekbe Európában 2023. február végén érkezhet meg legelőbb, a németországi alapára pedig 74 400 euró lesz, ami jelenlegi árfolyammal számolva 29,8 millió forintnak felel meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?