Itt az új elnöki szuperlimó Kínából

Elkészült a Hongqi L5 második generációja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyértelműen igyekeztek megtartani a Hongqi L5 korábbi karakterét, de az ismerős hűtőmaszk mögött egy teljesen új autó rejtőzik.

A régimódi orrkialakítás persze nem véletlen: az új L5, ahogy az elődje is, a kínai vezetés folytonosságát szimbolizálja. A jellegzetes hűtőmaszk ugyanis Kína első elnöki limuzinjától, a Hongqi CA72-estől kezdve hasonló – ha úgy tetszik, ez a hatalom arca Kínában. Ennek megfelelő az L5 elhelyezkedése is a Hongqi kínálatában: ez az abszolút csúcsmodell – nyilván az sem véletlen, hogy méreteiben és arányaiban is erősen emlékeztet a Rolls-Royce Phantomra.
Hirdetés
Az új generáció nem csak formailag újult meg, de, ahogy a belső képeken látszik, technológiai szempontból is szintet lépett. A műszerfal helyét például faltól falig tartó nagy kijelző veszi át, és kapcsolóból is csak a kormányon és a középkonzolon maradt néhány. Az új L5 műszaki alapjairól hivatalosan még nem árultak el semmit, de a kínai szaksajtó szerint turbós V8-as benzinmotor kerül a hosszú orrba. Az elődmodell csúcsváltozatába 6 literes V12-es került, de nem lenne meglepő, ha ilyen változat már nem készülne. Valószínű, hogy az új L5 sem lesz olcsóbb, mint az elődje, márpedig az Kína legdrágább személyautója volt a maga 6 millió jüanos árával, ami bő 300 millió forintnak felelne meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.05.12. at 02:04
    Permalink

    Hazánk tehetös , sikeres polgárai , le is adták a rendeléseiket…….Német luxus már a múlt….Eladhatatlan tömegcikk….Panelházak mellett ,elött parkolnak..

Vélemény, hozzászólás?