Itt az új olcsó Suzuki szedán, a Ciaz

Suzuki Ciaz - Marutiként, Indiában, Indiának készül

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Indiában mutatkozott be, helyben gyártják, és már mától rendelhető a Suzuki Ciaz kompakt szedán. Alapára 2,5 millió forint körüli.


Nálunk jelenleg semmilyen szedánja sincs a Suzukinak, ám valaha itthon is kifejezetten jól futott a Swift szedán. Megvannak még a híres "Menedzser" szériák? Nos, hiába mutatta be a japán márka a Ciaz nevű, 4,49 méter hosszú, 2,65 méter tengelytávolságú, 1,73 méter széles és 1,49 magas, C-osztályosnak, azaz alsó-középkategóriásnak mondott szedánját, azt csakis Indiának, és persze Indiában, azaz Maruti Suzuki jelzéssel gyártja. És most tessék kapaszkodni, alapáron 2,5 millió forintnak megfelelő rupiáért mától kínálja, a kiszállításokat októberben kezdi meg.
Nem csak olcsó, egészen jól felszerelt is az 1,1 tonnás saját tömegről startoló Ciaz. Alapáron kap sok más mellett 16 colos alufelniket, automata, hátsó légbefújókat is adó klímát, kulcs nélküli nyitást és indítást, 6 hangszórós hifit, érintőképernyős, tolatókamerás navigációt.
Hirdetés

Csomagtere 510 literes, motorparkja 1,4 literes, 92 lóerős benzines és 1,25 literes (Fiat eredetű) 90 lóerős, 200 Nm nyomatékú turbódízelt sorol. A váltók természetesen csakis 5 fokozatú kézi egységek, hiszen olcsó, egyszerű autóról van szó, nem is szabad elvárni az automata váltót, vagy a sok-sok kényelmi mellé a modern biztonsági extrákat. Ilyen árral és felszereltséggel azonban nálunk is sláger lenne az Indiában már rendelhető Ciaz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 03:22
    Permalink

    Elég érdekes a Suzuki üzletpolitikája. Ezzel az autóval, 10.000 Euró körüli áron, simán meg tudná hódítani Kelet-Közép-Európát ( talán Romániát nem, mert ott análunk közutálatnak örvendő Dacia a király).
    Egy biztos, a fenti árn, itthon, simán kiszorítaná a Dacia több modelljét, de még a renault Thaliákat is.
    Egy esztergomi gyártással pedig EU-s autót lehetne belőle csinálni, s akkor Nyugat-Európa is behódolna 10.000 Euróért, pláne, ha csinálnának belőle 5 ajtós és kombi változatot is.
    Biztos, hogy évi 100.000 darabtól már nyereséges lenne az esztergomi gyártás, annyi pedig elkelne belőle Európában.
    Más kérdés: ki venne akkor Swift-et félmillióval többért?

  • 2017.10.29. at 03:22
    Permalink

    Nem rossz, még akkor sem, ha nem tetszik minden nézetből. A hátulja pl. elég gáz, de 2,5 millióért 16-os alukerék, meg digitklíma, pláne gyári navi, az nem semmi. Itthon is sok fogyna belőle, pláne ha esetleg csinálnának belőle egy kombit. Persze az EU-ban kötelező felszerelések és az Euro6-os motor emelne az áron.

Vélemény, hozzászólás?