Itthon az Alfa Romeo új SUV-ja! Mutatjuk, mennyibe kerül!

Már rendelhető az Alfa Romeo Tonale

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy különleges, csak a piaci bevezetéskor elérhető modellel indul az Alfa Romeo Tonale forgalmazása itthon.

Kezdetben egyetlen motorral, egyetlen felszereltséggel indul az Alfa Romeo Tonale forgalmazása Edizione Speciale néven. Később azonban érkezik a Super és Ti felszereltség is, ahogy majd újabb hajtásláncok is. Most viszont csak az 1,5 literes, turbós, lágy hibrid benzinmotorral rendelhető az autó. Ez 130 lóerőt tud, ám a gyáriak szerint a 48 voltos rendszer villanymotorja 15 kW teljesítménnyel (kb. 20 lóerővel) és 55 newtonméteres forgatónyomatékkal akár egymaga is képes mozgatni a járművet bizonyos helyzetekben. Az erőátvitelről pedig az új hétfokozatú duplakuplungos sebességváltó gondoskodik. Bent vadonatúj infotainment rendszer vár az utasokra. Érintőképernyője 10,25 colos, de a vezető előtt is egy 12,3 colos digitális műszeregység kapott helyet. Az Android operációs rendszer egyébként vezeték nélküli frissítéseket is kínál a 4G mobil adatkapcsolatnak köszönhetően. Az autóra 3+2 év vagy 100 000 km garanciát vállal az Alfa Romeo, és az ügyfelek nem csak az általuk kiválasztott márkakereskedésben rendelhetik meg a Tonalét, hanem egy online platformra is regisztrálhatnak, ahol néhány egyszerű lépésben kifejezhetik azon szándékukat, hogy részesévé váljanak az Alfa Romeo Tonale világának. Az ára pedig minden jelentősebb európai piacon azonos, Magyarországon ez kerek 15 millió forintot jelent.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.03.22. at 19:49
    Permalink

    Ha a lágy hibrid első kerék hajtással 15, akkor a rendes 4xe hibrid mennyi lesz? 20? A Jeep Compassnál ez a hajtáslánc kijön 11-ből, a plug-in ott 15.

  • 2022.03.24. at 19:20
    Permalink

    Olyan szó pedig semmilyen nyelvben nincs, hogy h. Bravó NAttila! Egy elektromosért, igen, kérnek, sőt akár egy benzinesért is, de az BMW, de egy letűnt márka.

  • 2022.07.18. at 00:17
    Permalink

    Erős hozzászólást teszek. Imádom az Alfa Romeot. Aki az autózást, a szépet, a vezetési élményt kicsit is szereti (én rajongásig), az nem tudja nem szeretni ezt a patinás márkát. DE. Ha az Alfa Romeo a 21. században csak SUV-ok gyártása által, csak a racionalitást hangsúlyozva tud fennmaradni, akkor inkább múljon ki még ma, haljon ki végleg, menjen csődbe, mert egy Tonalékkal, Stelviokkal ízlésbombázott Alfás jövőnek az égvilágon semmi, de semmi értelme.

Vélemény, hozzászólás?