Itthon az új Opel Mokka X

Magyar sarat is jól dagaszt az Opel Mokka X

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hazánkba is megérkezett az alapos ráncfelvarrást megélt Opel Mokka, amely pályafutását kibővített típusjelzéssel, Mokka X néven folytatja.

A Mokka X magyarországi menetpróbájának útvonala a főváros felől a Balaton-felvidéki Liszkay borkúriához vezetett, amely „nincs rajta a térképen”. A navigáció számára legfeljebb GPS-koordináták alapján megadható úti célhoz navigálást azonban az OnStar rendszerre hagytuk. Pontosabban az általunk egyébként sem ismert koordináták kinyomozása és bepötyögése helyett csupán egyetlen gombnyomással felhívtuk az OnStar ügyfélszolgálatot és rábíztuk magunkat a vonal végén jelentkező hölgyre. Rövid keresgélés után ő megtalálta az odajutáshoz szükséges információt és azt elküldte autónk navigációs rendszerének, így nekünk csak a Start feliratra kellett ráböknünk az érintőképernyőn és követni a rendszer diktálta útvonalat. Mint később kiderült, nehezebb dolgunk akadt volna, ha épp minden magyarul beszélő munkatárs foglalt az OnStar ügyfélszolgálatán. A próba remekül sikerült, a navigációval a legrövidebb úton jutottunk úti célunkhoz, ami esetünkben földutat jelentett. Nem volt nehéz a terep, a korábbi napok esős időjárása ellenére személyautóval is könnyen teljesíthető szakasz várt ránk, így a Mokkának tényleg meg sem kottyant az odajutás. Célba érkezésünk után viszont komolyabb kihívást jelentő vidéket is mutatott házigazdánk, ahol néhány nappal érkezésünk előtt még mély sár várt az arra járókra. Ám az összkerékhajtással nem is kapható vetélytársaival szemben a Mokka X nem csupán látványában mokány. Kétségtelen, hogy a Mokka X alja is le-leért a mély csapásban járva, ám ennek és a sár ellenére vígan teljesítette a megmérettetést a kis Opel SUV, pedig ez már nem olyan útszakasz volt, ahol bármilyen személyautó elboldogul. Később a sziklás emelkedőn is jól boldogult a Mokka X. Így elmondható, hogy ez a típus azon kevesek egyike a kategóriában, amellyel valóban bátran letérhetünk a kiépített utakról, mert – az összkerékhajtású modell, az általunk próbált legerősebb, nyomatékos dízelmotorral – műszakilag is alkalmas némi terepezésre.
Hirdetés
Persze a földútig vezető enyhén kanyargós országúton is helytállt a Mokka X, akárcsak autópályán, bár érezhetően ez utóbbi bizonyult az élvezetes autózáshoz legkevésbé neki való helyszínnek. Holott – német származású típushoz hűen – a hajtáslánc szempontjából az autót kétségtelenül felkészítették a tartós nagysebességű haladáshoz. Hiszen például hatodik fokozatban autópálya-tempónál is kellemesen alacsony a szentgotthárdi 136 lóerős CDTI dízelmotor fordulata. Ráadásul ez az erőforrás már 2000-es fordulattól jól húz, így visszakapcsolás nélkül is gond nélkül kivitelezhető egy-egy előzés, összességében magabiztosan mozog a Mokka X autópályán. A tempós utazás inkább a felerősödő gördülési és egyéb menetzajok miatt nem annyira kellemes, mint az országúti andalgás. Autópályán előny a hosszú fokozatokat adó manuális váltó, míg lassú tempónál ez olykor hátrány lehet. Hiszen kereszteződéshez érve, egy-egy alacsony sebességű kanyarodás nem feltétlenül intézhető gondtalanul második fokozatban, mert az alapjárat-közeli fordulatszámnak lefulladás lehet a vége. Még jó, hogy az ügyes stop-start rendszer ilyenkor beavatkozik és a kuplungpedál benyomására rutinosan újraindítja a motort, így egyes fokozatban mehetünk is tovább, mintha misem történt volna. Egyébként könnyen és pontosan kapcsolhatók a fokozatok, csupán kissé hosszú úton mozog a váltókar. Az itthon próbált példányok többsége ugyan német rendszámot viselt, ám az új, elődjéhez képest jelentősen módosult Opel Mokka X már itthon is elérhető. Legolcsóbban a kínálat egyetlen turbófeltöltő nélküli motorjával, az 1,6 literes, 115 lóerős benzinessel hajtott alapváltozat vihető haza, a csak ezzel létező Selection felszereltséggel 5,09 millió forintért. A középső Enjoy felszereltséggel 400 ezer forinttal drágább ez a motor, Innovation csúcskivitelben pedig egyedül ez nem választható. Az összes többi modell Enjoy vagy Innovation felszereltséggel rendelhető. Dízelmotort legkevesebb 6,48 millió forintért kaphat a Mokka, összkerékhajtást pedig 6,19 millió forinttól, az 1,4 literes, turbós benzinmotorral párosítva. Utóbbi automatával 400 ezer forinttal drágább, a gázüzemű Mokka ára pedig 6,17 millió forinttól indul. Mindezek számos extrával egészíthetők ki, tételesen vagy csomagban, kivéve a Selection alapváltozatot, amihez alig rendelhető néhány plusz kiegészítő. A bevezetéshez kapcsolódó akció keretében pedig most minden Mokka X 300 ezer forintos kedvezménnyel vihető haza.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    “Miért koreai? Mert ott tervezték?”

    A válasz: igen. A márkák modellpalettája több tervezőközpont összmunkájának gyümölcse, ezért szokták azt mondani elég találóan, hogy “ma már nincs tiszta vérű márka”. A tiszta vért feláldozták a szent profit oltárán:)

    Azt hittem, egy német-fannal állok szemben, és miután leírtam, hogy a Mokka nem német, így már azt hittem, ezek után biztos bottal sem piszkálnád. Egy komment mögé sok mindent lehet látni, ebből van itt a viták nagy része is. Vagy elbeszélünk egymás mellett, vagy félreértjük a másikat. Itt is ez történt.(Nyilván ezek mellett vannak valós okok miatt kirobbant viták is.)

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Nem mondtam ,hogy értek hozzá csak kérdeztem.Miért koreai ezt kérdeztem. Mert ott tervezték?GM nem amerikai,mert akkor lehet inkább amcsi mint koreai ha ő a tulaj?Azt meg teljesen nem értem a végén miért kérdezel vissza ,hogy tilos megvenni?ÉN szívesen vennék kettőt is de egyre se nagyon futná.Ez van marad a használt.

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Ez a legózás leginkább a GM ,mint globális cég,miatt van. Fiat-tal is volt kooperáció,így lehettek Fiat dízelek GM modellekben. Az új dízel motoroknak viszont már semmi közük a Fiat-hoz. Azok teljesen saját fejlesztések.

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    “Bocsánat, ha egy kicsit off topikos voltam.”

    Ha ilyen jókat írsz, nyugodtan legyél off-topikos akár minden áldott nap. Nem tudom, mi történt veled, de nagyon pozitív csalódás vagy ma. Csak így tovább!

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    A magyar fejekben mindig is német autóként fog élni, még akkor is, ha már egyáltalán nem lesz német tervezésű modellje. Meg hát ugye az örökérvényű mondás is érvényes lesz mindig:”Az Opel sosem kop el.”:)

    Én azt nem értettem, hogy Koreát miért kapcsolta össze a kolléga az Isuzuval? Persze, köztudott az, amit leírtál – az Isuzu-dízelnek jó a híre opeles körokben, meg ugye a Frontera, a Monterey és a Campo is átemblémázott Isuzu-típusok. A GM-nek részesedése volt az Isuzuban évtizedekig.

    Szerintem manapság egy igazi szedett-vedett márka az Opel, Fiat-eredetű dízelekkel, Amerikából érkező elektromos/hibrid modellekkel, francia és olasz(korábban japán) haszonjárművekkel, egyes Koreában tervezett típusokkal, emellett az angol testvérmárkánál, a Vauxhallnál sem lógatják a lábukat…

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Egyébként manapság, hogy mit hol gyártanak már tisztán gazdasági kérdés és ez érvényes mindenre.
    A profit lett a mindenható, egyes jól bevált márkáknak ez mennyire hitel rontó annak ők isszák a levét, meg aki megveszi az adott terméket.Régen még biztosan lehetett egy neves márka termékét vásárolni, manapság zsákba macska majdnem minden termék.Gondolom a fogyasztói társadalmakban az is a cél.Vedd meg dobd el végy másikat röviden.Csak az élet színvonal nem egyforma az EU-ban, nálnunk meg …..
    Bocsánat, ha egy kicsit off topikos voltam.

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Végre egyet értek veled!
    Csak fejből írom, de szerintem soha nem volt az OPEL német márka, a GM (General Motors), ami amerikai cég mint tudjuk, hogy németben gyártották eleinte az téveszthette meg honfinkat.
    Az Isuzu motor meg úgy jön ide, hogy jobb mint az opel dízel, gondolom azért is szerelték bele, de biztos más is volt mögötte.Meg emlékszek talán japán generátorral is szerelték és franciával is, de ez nem biztos.Na, ezt hogy rakjuk össze akkor!

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Ebből a kommentedből látszik, hogy totális zűrzavar van a fejedben autógyártás témakörben:)

    Te azt hitted, hogy “igazi, echte német” a Mokka?:))) És az Isuzu hogy jön ide?

    A GM dél-koreai fejlesztőközpontjában tervezték a Mokkát, a Chevrolet Trax ikertestvére, csak azt kivonták Európából az anyacéggel együtt. Azóta gyártják Spanyolországban is, ahogy a kolléga is írja.

    Ezek után gondolom már szigorúan tilos is megvenni, igaz?:)))

Vélemény, hozzászólás?