Két típus forgalmazásával kezdi magyarországi tevékenységét a Geely, amelyeket a trendeknek megfelelően a SUV-szegmensben indítanak. Azonban a két szabadidő-autó megnevezése előtt, dióhéjban mesélek kicsit a márkáról.
A Geely Auto Group székhelye Hangzhouban található, és egy egészen fiatal autómárkáról beszélhetünk, hiszen 1997-ben alapították a Zhejiang Geely Holding Group (ZGH) leányvállalataként. A Geely Auto Group azóta több márkával is bővült, ezek közül a Lynk & Co lehet a legismertebb, hiszen Nyugat-Európában már több éve forgalmazzák, sőt a túraautó versenyeken is bizonyított a nemzetközi porondon. Érdemes még megemlíteni a néhány éve alapított Zeekr márkát is , a fentebb már említett európai kötődések mellett. A csoport több mint 50 000 embert foglalkoztat, 12 gyárat és 5 globális K+F központot működtet Hangzhouban, Ningbóban, Göteborgban, Coventryben és Frankfurtban. Emellett 5 globális formatervezési stúdióval is rendelkezik Sanghajban, Ningbóban, Göteborgban, Milánóban és Coventryben, összesen több mint 1000 munkavállalóval.
Idén a januárt erősen kezdték, megelőzték a BYD-t a kínai piac élén, de a Geely Group irányítása alá tartozó márkák tavaly is több mint 3,02 millió járművet értékesítettek, ami 39%-os éves növekedést jelent a megelőző évhez képest.. Ebből 1 687 787 darab volt új energiás, azaz hálózatról tölthető PHEV vagy akkumulátoros elektromos jármű, ami 90%-os növekedést jelent, ugyancsak az előző évhez képest.
A Zheijang Geely Holding Group – amelyhez a Geely Auto Group márkáin túl egyebek mellett a Volvo, a Lotus, a Polestar és a Farizon is tartozik – csoportszintű éves összesített értékesítése 2025-ben elérte a 4 116 321 darabot, ami 26%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Ebből az új energiával hajtott járművek 2 293 099 darabot tettek ki, ami 58%-os növekedés az előző évhez képest, arányuk így a csoport értékesítésében elérte az 56%-ot.
Ezeket a számokat azért láttam fontosnak közölni, hogy érzékeltessem, nem csak egy az európai forgalmazás felé tapogatózó, kezdő kínai vállalatról van szó, hanem egy komoly célokkal érkező gyártóról, amelynek persze nem lesz könnyű dolga, ugyanis gombamód szaporodnak már itthon is az új autómárkák.
Szóval, ahogy említettem egy full villany, illetve egy PHEV érkezik. Előbbi neve szimplán csak E5 és a C-szegmens tetejére érkezik. Ez azt jelenti, hogy az autó tengelytávolsága 2,75 méter, a kasztni hossza 4,61 méter, szélessége 1,90 méter, a magassága pedig 1,97 méter. Formaterve nem idegen, lágy ívekkel tagolt, hátul teljes szélességben fényhidas, csinos, amolyan „próbálunk mindenkinek tetszeni forma.
Utastere modern, a szokásos két digitális kijelzős műszerfallal (10,2 col a vezető előtt és 15,4 colos infotainment, de a fizikai gombokat sem száműzték teljesen, és a vezeték nélküli, 15 wattos telefontöltőről sem feledkeztek meg. A kormánykerék formája egyedi, viszont a fogása jó, az anyaghasználat szintén igényes, és az eleganciát nagyban növelte a bemutatóra hozott modell fehér kárpitozása. Az ülések alapvetően kényelmesek, de elöl az oldaltartáson még lehet javítani, például vaskosabb combtámaszokkal. Látványos még a hangszórók kialakítása is, valamint a sötétben előhozható rengetegféle szín a megvilágításhoz.
A csomagtér alapból 461 literes, de 1877 literre bővíthető, és kimondottan praktikus a hátsó ülések alól kihúzható tárolórekesz is a maga 14 literes űrtartalmával. Ugyanakkor ezzel együtt összesen 33 tárolóhely található az autóban, szóval nem vették félvállról a praktikumot.
Hajtásáról 218 lóerős és 320 Nm forgatónyomatékú villanymotor gondoskodik, amellyel a 0-100-as gyorsulása 6,9 másodperc, a végsebessége pedig 180 km/h. A vásárlók kétféle akkumulátor közül választhatnak: a kisebbik 60,22 kWh, a nagyobbik pedig 68,39 kWh kapacitású. Előbbi esetén 430, utóbbi esetén 475 kilométeres a WLTP szerinti hatótáv. Az AC töltés 11 kW, míg a DC töltés 100 kW teljesítménnyel történhet. A DC töltés esetén a 30%-80%-ra történő feltöltés 20 percet, míg AC töltés esetén a 10%-ról 100%-ra töltés 6,1 órát vesz igénybe.
A Drivingcamp tesztpályáján csak néhány kört tettünk meg vele, de az már érződött, hogy egészen pontos a kormányzása, a futóművét szerintem megfelelően hangolták ahhoz, hogy itthon kényelmesen lehessen vele közlekedni. Kezdetben kizárólag fronthajtással elérhető, a fogyasztásról és további tapasztalatokról, majd egy hosszabb teszt során tudunk megbizonyosodni.
A másik érkező a Starray EM-i, ami egy konnektoros hibrid SUV, ugyancsak 2,75 méteres tengelytávolsággal, de hosszabb a kasztnija, mint az E5-nek. Egészen pontosan 4,74 méteren nyújtózkodik, a szélessége 1,9 méter, a magassága pedig 1,68 méter. Sziluettje hasonló, hátsójuk szintén, de elöl markánsabban eltér a két autó. Más fényszórókat és lökhárítókat rajzoltak a „csillagsugárra.
Bent is nagy a hasonlóság, ugyanolyan kormánykereket kap, a képernyők mérete is azonosnak tűnik, de az első két ülés közötti konzolon más. Természetesen a nagyobb külső egy tágasabb utasteret is eredményez. A Starray csomagtartója alapból 528 literes és 2 köbméter fölé bővíthető. Anyaghasználatáról és üléseiről ugyanaz mondható el mint az E5 esetében, igazából a nagy eltérés a vezetés közben tapasztalható.
A Starray hajtásláncának alapja a négyhengeres 1,5 literes benzinmotor 98 lőerővel és 125 Nm forgatónyomatékkal, és mellé társul a villanymotor 214 lóerővel, 320 Nm forgatónyomatékkal. Ez 8 másodperces 100-as sprinthez elég, illetve 170 km/h végsebességhez. Az akkumulátor kapacitása 18,4 kWh, ami akár 112 kilométernyi emissziómentes haladáshoz is elég, a teljes hatótáv pedig közel 1000 kilométer lehet, WLTP szerint 943 km.
A gyári információk egy „dedikált hibrid váltót említenek erőátvitelként, amelynek viselkedése menet közben erősen az e-CVT váltókra emlékeztet. A mindennapok során valószínűleg teljesen elegendő ez a hajtáslánc, viszont a tisztán villanyhajtású modellhez képest jól érződött a PHEV modell lágyabb rugózása a tesztpályán. Kategóriájukban korrekt SUV-oknak tűnnek a Geely termékei, már csak az a kérdés, hogy pontosan milyen árcédulával érkeznek. Valószínűleg nagyon közel kell tartani az árukat a kínai konkurensekhez, de az sem elképzelhetetlen, hogy még azok alá lövik be, teljes biztonsági arzenállal, hiszen mindkét modellben ottvan az összes manapság fontos vezetősegéd és kényelmi asszisztens. Hamarosan kiderülnek persze az árak, hiszen az AMTS-re is kitelepül a Geely egy standdal, áprilisban pedig megnyílnak az első márkakereskedések. Amint érkeznek ezekről a pontos infók, azonnal megmutatjuk nektek.























