Jó bármire is a dísztárcsa? Éljen a lemezfelni!

Dísztárcsa kontra lemezfelni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amióta szinte alap az egyre nagyobb és csicsásabb könnyűfém kerék, szegény lemezfelnik legfeljebb a téli szezonban kapnak némi reflektorfényt. De aztán jön a dísztárcsa, és tönkretesz mindent. Vagy nem?


Drága nejem nem igen tudja megkülönböztetni a dísztárcsát az alufelnitől vagy a lemezkeréktől, őt mondjuk egyáltalán nem is érdeklik az autók. Engem viszont érdekelnek, az meg pláne foglalkoztat, hogy miért vásárol valaki dísztárcsát, minek húzza rá szegény lemezfelnire, s miért rondítja el vele kedvencét. Mert szerintem elrondítja. A gyári dísztárcsa általában még nem gáz, de a mindenféle pótmegoldás, utólagos "dísz" a szememben nem más, mint az emberiség elleni - igaz, bocsánatos - bűntettek egyike.
Ha nem is "krumpliorr" Karl Malden és San Francisco, de a guruló dísztárcsa megvan:
Felni-, sőt feketefelni-fétisem forgatókönyve valahogy úgy kellett kezdődjön, hogy gyerekkoromban mosolyogva néztem tán a San Francisco utcáin című amerikai ponyvakrimit, s a nagy, tepsi, szétküldött szedánokról a kanyar közepén szinte mindig lerepült a dísztárcsa. De, hogy minek volt fönt? Számomra értelmezhetetlen. Elgurult, sebaj, a nagy, tepsi, szétküldött szedánok vígan hullámvasutaztak tovább az olyan csúnya, hogy már szép fekete kerekeiken. S én beleszerettem ebbe az őszinte, dísztelen műfajba.
Belátom, hogy az alufelnik tudnak jól kinézni, egy-egy autónak kellenek is, mint Magyarországnak a pozitív hitelbírálat, de meghatni nem tudnak. Drágák és sérülékenyek, piszkosan, fékporosan, padkázottan pedig már korántsem festenek valami fényesen. Ha jól belegondolok, azért sem vagyok alufelni-párti, mert anno ellopták egy autómat, és pont az enyémet szerintem a vagány könnyűfém-garnitúra miatt szúrhatták ki a mocsok tolvajok. Máskor, másik kocsin egyes, mentségemre gyári dísztárcsákkal meg perceket hadakoztam, mert nem akartak lejönni, illetve a felrakásuk is gyötrelem volt. Elhajoltak, berepedtek, silány minőségben készültek, összekoszoltak.
És az megvan, hogy a cégautóként népszerű Insignia, mint a modern személygépjármű, a kivagyiság mintaképe mennyire bután néz ki azután, hogy a tél elején átgumizzák, majd a 18-20 (!) collos alukerék helyett 16-os dísztárcsával hasít? A gigászi kerékjáratokban elvész a kis virsli, rajta meg ott figyel az a műanyag valami - de minek? Akkor már nem lenne jobb a fekete lemezfelni? Elképesztően empatikus vagyok, azt is megértem, hogy valakinek tetszik a dísztárcsa. Megveszi a kocsit a szalonban dísztárcsával, oké. Megveszi a kocsit használtan, rajta a dísztárcsa, ez is rendben. Ahogy törnek, esnek le, marad három, kettő, egy, majd egy sem - egyre jobb. De könyörgök, az ember fogja magát, elvonul a boltba, s pótolja az imádott dísztárcsákat... Miééért? Hogy miért? Íme főszerkesztőnk, Katona Mátyás, már-már önálló értekezésnek is tekinthető kontra-disszertációja, amit a kollégákhoz intézett, az általuk használt autó kerekeit, dísztárcsáit firtató kérdésemre írt:

Mintha mezítláb lenne...
Amivel épp járok, azon alu van, jó nagy, jó sérülékeny, hiszen tesztautó. A saját autómon viszont szigorúan lemezfelni, hiszen olcsójános vagyok. Alapvetően én is dísztárcsa-ellenes lennék, de nekem egy szép acélfelni fémszínű, amilyen húsz éve általános volt az autókon. Ma azonban a gyárak már tudják, hogyan kell eladni a dísztárcsát: feketére fényezik a kerekeket, és úgy már szerintem nem mutatnak jól. Marad a dísztárcsa, amiből a saját autómon idén tavaszig megvolt a gyári, majd az egyik éjjel valakinek túlzottan megtetszettek a kicsit karcos, 13 collos Chevrolet-műanyagok, és magáévá tette őket. Azóta fekete lemezfelni virít az autómon, noha már vettem rá egy garnitúra „legolcsóbbat” 2500 forintért. Pont olyanokat, mint amilyet a Jazzre is vásároltam a héten, ugyanis az alufelnik után szerintem siralmasan mutatott a fekete, az abroncsokkal egybeolvadó lemezfelnikkel. Mintha mezítláb lenne, ezért esetében is befektettem 2500 forintot a megjelenésért. Mosás után raktam fel, de még így sem úsztam meg kézkoszolás nélkül, illetve az első darabnál az is kiderült, mi az alacsony ár titka: a silány minőség. Sokkal kevesebb feszegetést bírt, mint koreai autóm gyárija. Így aztán az egyik példányt sikerült is megrepesztenem, a többivel végül boldogultam, de abban messze nem vagyok biztos, hogy sikerül majd roncsolás nélkül leszedni őket. Mindenesetre 2500 forintot nekem megért, hogy ne mutasson rosszul az amúgy formás Jazz.
Katona Mátyás

Aha, szóval nem csak én tapasztaltam törést, repedést, kézkoszolást. Viszont az említett mezítláb-érzés sem egyedi. A cégen belül végzett rögtönzött felmérés során egyik opponensem ezt küldte válaszként: "Ha nincs világos dísztárcsa (vagy felni), akkor olyan, mintha nem lenne kerék az autó alatt, csak fekete lyukakon suhanna. Nem adja meg a stabilitás látványát. (...) Pszichológiai mozgatórugói vannak a nagyobb felninek, peres guminak és látványos dísztárcsának, visszavezetve valami ősi ösztönre, hogy az ember szeret stabilan állni..."
A dísztárcsa felapplikálása nem a legegyszerűbb feladat. Szakszerűen így kell csinálni:
Hm, nem tudom, lehet. Az azért megnyugtatott, hogy a válaszadók többsége pozitívan viszonyult a fekete lemezfelnihez, és utólagos dísztárcsát kevesen vettek autójukra. Csupán egyvalaki jár télen is alufelnin, mondván bírja az a sólét, és a jégmentesítésre manapság használatos anyagok összetételét ismerve igaza is van. Aztán általános vélekedés, hogy a gyári dísztárcsa drága. De mennyire! Viszont ebben is van ráció: "Csak azért van dísztárcsám, hogy tavasszal a csere után a nehezen lemosható agyagos sár ne kerüljön a felnire, és ne kelljen félórát suvickolnom a kerekeket. Plusz 20 db anya nem rohad rá annyira, és így nem kell megszakadni a lazításukkor" - írta egyik bölcs kollégánk.
Hirdetés
Egyébiránt bárkinek bármi elképzelése van arról, mire is jó egy dísztárcsa? Már, ha a kétes dísz- vagy diszfunkciójától eltekintünk. Na mindegy. Javaslom, szavazzanak az Autónavigátor.hu Facebook-profilján, ahol egyelőre a többség velem együtt fölöslegese műanyagdarabnak tartja az említett plasztik-korongot. Aztán ki tudja, még az a perc is eljöhet, hogy az Autóalkatrész.hu oldalról választok magamnak egy csinos darabot. Például olyan igazi optikai tuningbombát, tudják, azt amelyiknek a közepe külön életet él, s ha megáll az autó, még pörög pár másodpercig. Na attól könnybe lábad a szemem.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 07:39
    Permalink

    Védeni nagyon nem véd az időjárástól,de nekem is fekete lemezfelnik vannak a kocsimon ha nincs felrakva rá tárcsa ránézésre olyan mint ha valami teherautó lenne.Az olcsóbb dísztárcsák tényleg elég silány minőségűek hamar leugrik menet közben. Személy szerint én ezt megoldottam fehér gyors kötözővel rögzítettem a felnihez. A téli gumi garnitúrámhoz meg nem is szoktam dísztárcsát használni, alapból a lemezfelnik szürkék télvíz idejére egyszer raktam fel dísztárcsát a fent említett módon. A hó nagyon jól berakodott a tárcsa mögé és ott fagyott össze. Egy nagyobb kátyú és már tört is szét.

  • 2017.10.31. at 07:39
    Permalink

    Dísztárcsa azért kell a lemezfelnire, hogy ne rohadjon meg a sótól, hótól, sártól takonytól a csavar, meg a csapágyfedél, meg maga a felni se. Nem dísz, a felni élettartamát nyújtja. Hogy hogyan néz ki, az másodlagos.

  • 2017.10.31. at 07:39
    Permalink

    Szerintem undorító látvány a csupasz lemezfelni én dísztárcsát használok olyat ami nem néz ki gagyinak és még sosem maradt a kezemben nem tört el nem repedt meg,és hasznos is védi a felnit attól hogy a mocsok,latyak,sár bejusson.

  • 2017.10.31. at 07:39
    Permalink

    Egyértelmű, hogy miért fekete gyárilag a lemezfelni. Akinek meg ez tetszik, annak vagy valamilyen gyerekkori élmény miatt – mint ahogy olvashatjuk a cikkben – vagy mert a vizuális képzettsége vetekszik a nullával. Igen – amúgy a dísztárcsának nem sok haszna van – és csöppet drágább is mint lefesteni az acélfelniket. Csakhát a nép vagy lusta vagy ügyetlen, és valljuk be a festékkel összekent gumi még rosszabb. Inkább ne is nyúlt volna hozzá. Tehát megérthető a dísztárcsa használata. Sajnos minden tekintetben silányakat gyártanak, hogy az árak még elérhetők legyenek. A többség inkább elfogad, minthogy túl sok energiát öljön a kérdésbe. Ebből következik, hogy amíg megvan a gyári – jó, aztán csak ábrándozik a szebb kerékről.
    Ha valaki igényesen megtervezett fém tárcsákat árulna, ami árban az alufelnik alatt marad, még kereslete is lenne, ha a neveletlen réteg el nem lopná.

  • 2017.10.31. at 07:39
    Permalink

    Üdv Mindenkinek ! Disztárcsa, Nem ! ! ! Hogy miért-is, mert balesetveszélyes, nyáron egy jól szituált magyar uton közlekedtem”kátyu,kátyu, kátyu” előttem haladt egy személyautó természetesen disztárcsával, éppen megakadt a szemem a jobb hátsó disztárcsán, amint a sorozatos kátyuktól, szépen kilazult, elkezdett táncolni a keréken. Már akkor tudtam lefog esni, igy is történt, de azt álmomba sem gondoltam volna, hogy elindul az ut közepefelé, és pontban az én autóm orának csapódva fel a motortháztetőre, onét neki a szélvédőnek…! Azt hittem megrepedt, mivel ugye fémalkatrész-is található benne, névszerint a köralaku drótszerü acélkarika, legalábbis egyes tipusokon..Szó ami szó ,nagyon megilyedtem, nyomot hagyott a szélvédőn. Megvoltam győződve rólla, maradandó a sérülés. De szerencsémre csak a müanyag hagyott rajta nyomot…. SZÓVAL LE A DISZTÁRCSÁKKAL, MERT BALESETVESZÉLYES !!!!

  • 2017.10.31. at 07:39
    Permalink

    Az én mazdámon lévő igen csúnya felnik voltak,csiszolás,és festés után egyböl másképp festett! és kijött durván 2ezer forintbol. sztem jobb mint a disztárcsa.

Vélemény, hozzászólás?