Jöhet az újabb ársapka az üzemanyagokra?

Nem zárta ki az újabb árstop lehetőségét a miniszterelnök

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A hét közepétől ismét jelentősen drágul mindkét üzemanyag, a literenkénti átlagárak pedig már most vészesen a 700 forintos lélektani határ felé tendálnak, így nem elképzelhetetlen, hogy a kormány ismét az árstophoz nyúlhat.

Orbán Viktor miniszterelnök a péntek reggeli szokásos rádióbeszélgetésében nem zárta ki annak lehetőségét, hogy újabb benzinárstopot vezessen be a kormány, ha a szükség úgy hozza. Ennek esélye pedig egyre nagyobb, ugyanis két hónap leforgása alatt a benzin 80forinttal, míg a gázolaj 113 forinttal drágult literenként, ennek köszönhetően pedig utóbbi fogyasztói ára vészesen közel került a 700 forintos határhoz.
Hirdetés
Horvátországban a napokban határoztak arról, hogy 30 alapvető élelmiszer árát a tavaly december 31-i szinten rögzítik, mindez pedig azért érdekes, mert az első árstopot is a horvát és a szerb kormánnyal egy időben rögzítették. A 700 forintos üzemanyag már a kormány ingerküszöbét is átlépheti, és ha szükséges, beavatkoznak - tudta meg a Világgazdaság. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a gazdasági portálnak nyilatkozva elmondta, hogy ez csupán elméleti szinten jó ötlet, gyakorlatban visszasodorná a magyar gazdaságot abba a helyzetbe, ahonnan egyszer már sikerült kikeveredni. A szakember hozzátette, a korábbi formában biztosan nem működhet a hatósági ár bevezetése, ugyanis akkor csak a fogyasztókat védte a kormány, míg a vállalatok a rendelet ideje alatt is a piaci áron vásárolták a benzint és a gázolajat.
Hirdetés
Az első benzinárstopot tavaly december 6-án vezette ki a kormány, miután országszerte számos benzinkútról elfogyott az üzemanyag. Akkor egyetlen este alatt 480 forintról a benzin ára 640, míg a gázolaj 699 forintra emelkedett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?