Jönnek az információk az új Volvo S90-ről: lehet 410 lóerős is
410 lóerővel állt dobogón Detroitban a Volvo S90-es
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A V8-as, meg a sorhatos Volvók kora már rég elmúlt. Az új S90 T8 négyhengeres motort és hibridrendszert kap, mégis erősebb lesz elődeinél.
Nagyon határozott vonalakkal megrajzolt, karakteres formát kapott az S90. Már alig várjuk, hogy kipróbálhassuk
A múlt hónapban még csak az új zászlóshajójának fotóit tette közzé a Volvo. Az S90-esről azóta írtunk önvezető rendszere miatt, most még újabb információk jöttek róla. Az autót élőben most először, a Detroiti Autószalonon állították ki, és ennek kapcsán árult el róla ezt-azt a Volvo. Például a hivatalos sajtóközlemény négyajtós kupénak nevezi, holott ránézésre nem több, mint egy nagy prémiumszedán, hiszen ma már más gyártók is ennyire sportos, lejtő tetejű szedánokat gyártanak.[BANNER type="1"]
A beltér az XC90 stílusát viszi tovább. Az igazi ütőkártya mégis inkább a modern fedélzeti segédletek arzenálja, mintsem a stílus
Nem a szöveg a lényeg, hanem, hogy az önvezető, adaptív tempomatot és még a rénszarvasokat is felismerő S90 lesz a piac egyik legbiztonságosabb autója. A Volvo hivatalos közleményében egy 410 lóerős változatot említ. Ennyit fog teljesíteni a T8, amit a cég új kétliteres, turbós benzinmotorja, meg egy villanymotor hajthat. A hibridrendszer ráadásul nem zárt, hanem konnektorból is tölthető, plug-in. A hajtáslánc az XC90-ből érkezik, de ott 10 lóerővel kevesebbet teljesít, ezzel az S90-esé az abszolút falkavezér szerep. Az S90-ből persze lesznek gyengébb változatok is, forgalmazása pár hónap múlva indul, és még az idén jön mellé a V90 kombi is.







