Jövőre új emeletes buszok Londonban

Hibrid hajtású lesz az új londoni emeletes busz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az emeletes busz London egyik jelképévé vált, az új hibrid hajtású változat első modellje jövőre már forgalomba is állhat.

A klasszikus Routemasterek leváltása és McDonald’s játszótérré alakítása után meglehetősen jellegtelen képet mutattak a londoni buszok, leváltásukra több látványos terv is született.
A New Bus 4 London – új buszt Londonnak projekt annyira sikeres lett, hogy a város polgármestere is az ügy mögé állt, és a legjobbnak talált tervből az észak-ír Writhbus egy életnagyságú modellt készített. A tervet elfogadták, jövő év elején készül el az első működőképes prototípus, amelyből egyet még 2011 év vége előtt tesztelni akarnak a londoni forgalomban is.
A busz részben visszanyúl a hagyományokhoz és újraéleszti a Routemaster nyitott hátsó peronját. Emellett viszont a praktikusság jegyében a jelenlegi buszok két ajtaja helyett hárommal rendelkezik, de az egy lépcsősort is kettővel váltják fel.

A busz műszaki érdekessége, hogy a hátsó kerekeket kizárólag elektromos motorral hajtják, amelyek áramellátásáról a lépcsősor alá rejtett 4,5 literes dízelmotor gondoskodik. A lítium-ion akkumulátorokat éjszaka nem fogják a hálózatról feltölteni, tehát a busz teljes áramellátásáról a dízelmotor fog gondoskodni. Egy fedélzeti számítógép dönti el, hogy az elektromos motorok az akkumulátorról, vagy közvetlenül a generátorról, esetleg mind a kettőről egyszerre kapják az áramot. Ezzel a módszerrel a busz az ígéretek szerint kisebb fogyasztású és kevésbé környezetszennyező lesz, mint bármelyik jelenleg létező hibridhajtású társa.
A Londoni Közlekedési Társaság szóvivője szerint amint lehetséges, mind a 8000 jelenlegi emeletes buszukat le fogják cserélni az új modellre, amelynek egyelőre még nincs neve.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?