Július utolsó hetében is drágulni látszanak az üzemanyagok

Már megint nőhetnek az üzemanyagárak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Miként ezen és az elmúlt héten emelkedtek a hazai üzemanyagárak, az elkövetkezőn, azaz július utolsó hetében is áremelés várható.

Míg június végére, július elejére az idei év legalacsonyabb üzemanyagárai álltak be, annak ellenére, hogy áprilisig mind a benzin, mind pedig a gázolaj rekord magasságba drágult, az elmúlt két hétben emelkedni kezdett mind a benzin, mind pedig a gázolaj ára. Két hét alatt összesen 14 forinttal kúszott feljebb a benzin, 15-tel a gázolaj literenkénti átlagára, mely ennek eredményeként 419-420, illetve 424-425 forint lett. Az elkövetkezendő hét pedig ismét áremelkedést ígér.
Hiába erősödött ugyanis kevéskét a forint a dollárhoz mérten, az árutőzsdéken jelentősebb mértékben kúszott feljebb a benzin és a gázolaj jegyzésára, így aztán forintban számolva is 2,3 százalékkal drágult a benzin, 3,1-gyel a gázolaj. Ez pedig az elemzők szerint az elmúlt hetekben tapasztalthoz hasonló, 7-8 forintos literenkénti árnövekedést eredményezhet, azaz a hó elején az olcsóbb kutakon még 400 forint alatt is elcsíphető gázolaj átlagára 430 forintra vagy akár fölé is kúszhat. Az egyes töltőállomások között tapasztalható, akár plusz-mínusz 20 forintos árkülönbség alapján pedig a drágább helyeken akár 450 forint is lehet jövő hét második felétől a gázolaj, a benzin ára pedig 5-6 forinttal ígérkezik majd annál alacsonyabbnak, a mostaninál pedig vélhetően többel magasabbnak.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 19:58
    Permalink

    Szerintem egyszerűen felháborító amit ez az orbán féle mol-banda megengedhet magának,mert ugyan olyan seggnyaló cég mint a többi orbán féle hazudozó bandák!Ezért kell minél előbb kirúgni ezt az orbán bandát és a seggnyalóit! Egyszerűen elképzelhetetlen hogy ezt ott ungarnban eltűrik az emberek annak ellenére,hogy mivel terhelik az összes dolgozó családot a mesék és hazudozásokkal!
    Ezt egyszerűen nem szabad és nem is lehet eltűrni,mivel1996 előtt még sokkal jobban éltek és élhettek az emberek ott ungarnban,de sajnos csak lefelé süllyednek folyamatosan!! Sajnálatos!!
    Ladiszlao Moerg

Vélemény, hozzászólás?