Kabriózás akár százezrekből?
Mennyiért hódíthatunk kabrióval? Mondjuk egy Alfa Spiderrel?
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Már-már elcsépelt kijelentés, hogy kabrióval könnyű ismerkedni, hiszen magunk is sokkal láthatóbbak vagyunk a külvilág számára. Néztünk már olcsó kabriókat, most pedig egy bérelhetővel futottunk össze.
Mindegyik Spider vászontetős, a képen látható, a 2003-as frissítés utáni példányok 2 millió forint környékén kaphatók
A Spider klasszikus változatát, a Diploma előtt című filmből, Dustin Hoffman által hírnevet szerzett első generációját 1966-1993 között gyártották, csaknem 30 éven keresztül, minimális változtatásokkal. Klasszikus dizájnja Pininfarina alkotás. Utolsó példánya 1993 áprilisában, a 8 C Competizione előtti utolsó hátsókerékhajtású Alfaként készült, hiszen az 1995-ben kigördített Spider első, a 2006-ban jött Brera/159 alapú szintén első vagy összkerékhajtású. 2015-ben egyébként új Spider is várható, ami klasszikus Roadster lesz, a hírek szerint Mazda MX-5 alapokon.
Tetejét elektromosan is nyithatja
1998-ban kapott frissítést, új középkonzolt, háromküllős kormányt, 2003-ban frissebb, kerekebb, a 147-esére hasonlító arcot, a filmen látható példány is ilyen. A 3,0 literes V6-os csúcsverzió akár 240 km/órás végsebesség elérésére is képes volt - ezt nem biztos, hogy ki szeretnénk próbálni vele. Kék és piros bőr belsőt is kínáltak hozzá, vezetőoldali légzsákot, övfeszítőt már a kezdetektől, ABS-t 1998-tól kapott. Csomagtere mindvégig szerény volt és ma is az, 155 literes. [BANNER type="1"]
Klasszikus olasz műszerfal, ami - valljuk be - a gyári fotón szebben mutat, mint a 10-15 éves példányokban
Ritka autó, több mint 40 ezer Használói Véleményünk között nincs is róla sok tapasztalat, ám ezek alátámasztják azt, amit az első tesztelők is mondtak, minőségével csaknem a németeket közelítette meg. Megfelelő karbantartással nem hagyja cserben az embert, strapabírása mondjuk csak közepes. Kényelmét, vezetési élményét, de még költségeit is kiválónak értékelték a tulajok, menet közbeni zörejekre, zajokra kell számítani, félni tőlük azonban nem kell, ezek a Spiderezés részei.
Mennyivel hódíthatunk tehát egy Alfa Spider kabrióval, 1,5 millióval minimum számoljunk, olcsóbban a klasszikus sorozat vásárlása és életben tartása sem úszható meg, ha azonban csak néhány napra kell, akár néhány százezer forint is elegendő lehet.






Kicsit szerintem húzós az a 70e amiért egy hétvégére odaadják a gépet.
vegyél zsigulit 40 ezerér én meg ingyen leflexelem a tetejét és kész a kabró. akril festékkel rózsasszínre fújom és a csajok máris buknak rá