Kémfotókon az új Nissan X-Trail

Hét üléssel jöhet az új Nissan X-Trail

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Renault-Nissan szövetség bejelentette, hogy létrehoznak egy közös modellcsaládot, amelynek alapjaira épül a Nissan három szabadidő-autójának új nemzedéke. Ez az autógyártás jövője: a cégek megosztják egymás között a költségeket és az alkatrészeket.

Az új Nissan Rogue az amerikai piacra készül, míg a hozzá hasonló X-Trailt az európai és az ausztrál piacokon értékesítik. 2013 végére még az új Qashqai bemutatása is várható. Korábban felröppentek kémfotók a második generációs Qashqai-ról, most itt az idő, hogy jobban megnézhessük a nagyobbik testvérét, már amit látunk belőle az alapos álca miatt.
Az új Rogue, illetve az X-Trail külseje és belseje modern stílust kap, ám műszakilag nagy változások nem várhatók. Amerikában a Rogue továbbra is a 2,5 literes, négyhengeres benzinmotort használja majd, de az eddigi 170 lóerő helyett 182 lóerővel üzemel. Erőátviteli téren is fejlesztettek a Nissannál, beleértve a CVT-t is. Ennek eredménye a kedvezőbb fogyasztás, ami a hírek szerint 7,13 liter/100 kilométer körül alakul (33 mérföld/gallon). Európában az X-Trailt továbbra is csak dízelmotorral forgalmazzák, a kétliteres dCi 150 lóerős marad, bár ezt az információt nem erősítette meg a Nissan.
Hirdetés

Az új Rogue-ot Smyrnában, az amerikai Tenessee államban gyártják majd. Úgy tudjuk, könnyebb és nagyobb lesz mint a mostani modell. A tavalyi évben bemutatott Nissan Hi-Cross hibrid koncepció 4660 milliméter hosszú, 1850 milliméter széles és 1670 milliméter magas volt, ami 25 milliméterrel hosszabb, 60-nal szélesebb és 30 milliméterrel alacsonyabb, mint a jelenleg futó második generáció. Ez lehetővé teszi hét ülés használatát a jelenlegi öt helyett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?