Kész a NASA Roverje, irány a Mars!

Stephen Colbert vitte el egy körre a NASA Mars-járóját!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Kennedy Űrközpontban tavaly nyáron mutatták be az új bolygójáró Mars Rover tanulmányt, most pedig Stephen Colbertet ültették be a járgányba, hogy menjen vele néhány kört New York utcáin.

Hogy Stephen Colbert hiányos rakétatudományi ismeretei pótolva legyenek – és olyan utas is legyen a járműben, aki konyít hozzá valamennyit -, útitársnak megkapta Neil deGrasse Tysen asztrofizikust, akinek nem ez volt az első ilyen jellegű szereplése.
Bár Colbert kissé nehezményezte a 4,8 km/h-s tempót, tartogatott meglepetéseket az út. Például egy szabálytalanul közlekedő gyalogos, egy rövid bevásárlókörút és egy doboz összetört tojás képében, amit a Marson használatos különböző abroncsok kipróbálásakor sikerült abszolválnia a párosnak.
Hirdetés

Ami pedig a Mars Rover műszaki paramétereit illeti: a jármű a NASA mérnökei által adott instrukciók alapján készült a Parker Brothers Concpetsnél. A bemutató során elárulták, hogy ez a Mars-járó 2,721 kg-ot nyom, és négy ember számára elegendő hely van benne, off road felfüggesztésével és 50 colos abroncsaival igencsak masszív darab lesz.
Egyébként a NASA állítása szerint, ha igazán gyors tempóra váltanak, akkor a járgány a 112 km/h-s sebességet is elérheti, míg normál üzemmódban 16-24 km/h tempóra lehet számítani a vörös bolygón.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?