Keveset mutat jövőjéből a Peugeot, de amit látunk, az ígéretes

Egy futurisztikusnak ígérkező tanulmány érkezik a Peugeot-tól, ez lesz az Inception Concept

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A márka alapvető értékeit szeretné egy koncepcióba sűrítve megtestesíteni a Peugeot, ráadásul merőben új köntösbe csomagolva.

Újabb izgalmas tanulmányautót ígér a Peugeot, az Inception Concept január elején Las Vegasban, a CES szórakoztatóelektronikai kiállításon fog bemutatkozni. A CES-t már évek óta használják az autógyártók futurisztikus koncepcióik bemutatására, hiszen ebbe a környezetbe illenek leginkább a legérdekesebb és leglátványosabb kütyük, amiket egyelőre még csak tanulmány formájában tudnak bemutatni. Persze a dizájnra legalább annyira érdemes lesz figyelni, bár az igazat megvallva még azt sem tudjuk, egyáltalán milyen szegmensbe tartozik majd az Inception: a trendeket figyelembe véve valószínűleg egy SUV, egy kupé vagy egy sci-fibe illő önvezető buborékautó lesz.
Hirdetés
Egyelőre még csak ízelítőt kaptunk a tanulmányból, de néhány következtetést már ebből is le tudunk vonni. Látható például, hogy az előző évtizedben megkezdett háromsávos, függőleges csíkozású hátsó lámpák, amik először az új 508-assal nyerték el az azóta a többi Peugeot-n is elterjedt formájukat, még mindig modernnek számítanak. Ha a képen látható részlet valóban a hátsó lámpát mutatja, akkor az Inceptionön is megtalálható lesz a sötét alapon három párhuzamos, piros csíklámpa, ami mögé egy tükröződő hatást is sikerült integrálni. Elöl a nemrég megújult Peugeot embléma is méretesnek tűnik, ezt két oldalról vízszintes csíklámpák fogják közre, ami szintén illeszkedik a manapság megszokott új autók formavilágába. A Peugeot azt ígéri, három alapvető márkaértékét fogja megtestesíteni az Inceptionben: vonzerő, érzelem és kiválóság. Hangsúlyozták még a vezetési élmény új szintre emelését, illetve forradalminak ígérik az utasteret. Utóbbiról mindössze néhány részletet mutattak egyelőre, amiből az anyaghasználaton kívül nem sok minden vehető ki, az viszont valóban különlegesnek hat a velúrszerű, mintázott felületével. Láthatunk még egy nagy képernyőt is (enélkül nem is lehetne manapság valamire való koncepcióautó, pláne nem a CES-en), ami egy "Üdv a fedélzeten" szöveggel várja az utasokat. A külső dizájnból sajnos szinte semmit nem lepleztek még le, csupán arra számíthatunk, hogy a fehér, a fekete és a sárga árnyalatok jelennek majd meg a karosszérián.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?