Kibertámadások elleni védelmet épít a Toyota

A jövő védelmében cselekszik a Toyota

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Japánban példa nélküli összefogás indult az autók kibervédelmi rendszerének kiépítésére. A több mint 90 nagyvállalatot magába sűrítő konzorcium közös erővel igyekszik felvenni a harcot a kiberbűnözőkkel.

Az önvezető autók hajnalán különösen égető problémává vált a fedélzeti számítógépek szoftveres biztonsága. Az adathalászaton túl a hálózatokra kötött járművek akár távolról is vezérelhetőek, így egy esetleges hackertámadás esetén az autó közvetlen veszélyt jelenthet nem csak a felhasználóra, de a közvetlen környezetére is. A probléma már ma is valós, de a később forgalomba kerülő, környezetükkel folyamatosan kommunikáló autók esetében a veszély csak fokozódik. Éppen ezért döntött úgy 90 nagyvállalat – többek között autógyártók, kommunikációs és számítástechnikai specialisták, biztosítók és alkatrészipari beszállítók- hogy konzorciumot alapítanak és elejét veszik a hasonló támadásoknak. Az együttműködés élén a Toyota áll; nem véletlenül. Prémiummárkájuk, a Lexus már idén olyan autókat hoz piacra, melyek rendelkeznek a Lexus Interface rendszerrel, mely rendkívül fejlett vezetéstámogató rendszereket kínál felhasználóinak, emellett bizonyos régiókban a japán gyártó már évek óta egy felhő alapú rendszerbe csoportosította autóit, így azok folyamatosan segítik a későbbi modellek fejlesztését.
Hirdetés
2021-ben egy átlagos autóipari szereplő forintba átszámítva 540 és 820 millió forint közötti összeget költ el külsős szakemberek által végzett szoftveres kutatásokra, mely a kis- és középvállalatoknak jelentős anyagi terhet jelent. A konzorciumba belépő felek ilyesfajta kiadásai jelentősen csökkennek, és a japán autók is megbízhatóbbá válhatnak. A cégcsoporton belül emellett a felek heti szinten összeülnek, és a vizsgált időszak hibáit, biztonsági réseit kiértékelik, majd közös erővel javítják. A biztonsági fejlesztések azonban nem csak a 90 nagyvállalat szerint váltak égetően fontossá. A Japán hatóságok ugyanis 2022 júliusától csak akkor engedélyezik a vezeték nélküli szoftverfrissítésre képes járművek forgalomba helyezését, ha azok megfelelnek a biztonságtechnikai előírásoknak, de nem csak a szigetország vezet be hasonló szigorításokat; az ENSZ is hasonló törekvéseket tűzött ki a gyártók számára.
Hirdetés

Forrás: Smarter Media; fotók: Toyota, cybersecurity-insiders.com
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?