Lamborghini reptetett McLarent egy nem hivatalos utcai versenyen

A Lamborghini és a Mclaren tulajdonosának drága mulatság lett az idei Gumball 3000

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Gumball 3000-et idén már 22. alkalommal rendezték meg, a sorozatot pedig fennállása óta folyamatosan botrányok övezik. Több ízben sor került már letartóztatásokra, gázolásokra, legutóbb pedig két igazán drága luxusautó talált egymásra.

A verseny alapötletét egy 1976-os film, a The Gumball Rally - vagy magyar nevén Rágógolyó futam - adta, melynek lényege, hogy a versenyzők egy egész országot átívelő, illegális utcai verseny keretében harcoljanak egymással. A valós verseny megalkotója, Maximillion Cooper szerette volna elkerülni a baleseteket és a féktelen száguldozást, ezért úgy döntött, hogy az általa szervezett "versenyen" még csak időmérés sem lesz, a résztvevők csupán végigvonulnak az előre kijelölt útvonalon és egyszerűen jól érzik magukat. A részvétel szinte bárki számára nyitott, aki egy kicsit is különlegesebb autóval rendelkezik, így rendre változatos mezőny gyűlik össze egészen a Lamborghiniktől a Ferrarikon át a pickupokig. Az első ilyen eseményen például Kate Moss vagy Guy Ritchie is tiszteltét tette, de nem csak napközben van nyüzsgés a Gumball 3000 ideje alatt, ugyanis minden szakasz után éjjelente hatalmas partit csapnak a szervezők.
Hirdetés
Természetes, hogy egy ekkora mezőny esetében már törvényszerű, hogy nem mindenki képes uralkodni magán és jobban odalép a technikának. Ezért nem egyszer került már sor tömeges letartóztatásokra, 2010-ben például a belga hatóságok Michael Madsen színészt is letartóztatták. A sorozat legsötétebb pontja azonban a 2007-es baleset volt, amelyben egy Porsche ütközött egy idős házaspár Volkswagen Golfjával, amikor a házaspár a helyszínen életét vesztette. A Porschét vezető sofőr megpróbált elmenekülni, de a határon letartóztatták őket.
Hirdetés
Szerencsére nem ért ennyire tragikus véget az idei Gumball 3000 május végén történt esete. Az atlantai szakasz a túra 5. megállója volt idén, a mezőny pedig csak áthaladt volna a városon, azonban egy félreértésből adódóan egy Kia Soult kerülő McLaren 570S elé bevágott egy Lamborghini Aventador SV, és az előbbi már nem tudta elkerülni a balesetet. A McLaren látványosan a levegőbe emelkedett, azonban a helyszínelés során készült felvételek alapján ennek a tulaj nem örülhetett túlságosan, ahogyan a pénztárcája sem, ugyanez a Lamborghini tulajdonosáról is elmondható.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?